2 órája
Elhunyt az Alba Volán SC korábbi játékosa
Szuna Roland pénteken este egy közlekedési balesetben vesztette életét, közölte a Hydro Fehérvár AV19 a hivatalos oldalán.
Szuna Roland teljes pályafutását az Albánál töltötte
Fotó: fehervarav19.hu
Szuna Roland teljes karrierjét Székesfehérváron töltötte, az 1997-1998-as szezonban mutatkozott be, majd az ezt követő nyolc évben az Alba Volán SC-t erősítette. Pályafutása utolsó idénye a 2006-2007-es szezon volt, amit a Fehérvári Titánoknál töltött, tapasztalataival segítette a fiatal hokisok fejlődését.
Karrierje során három világbajnokságon is szerepelt a hátvéd, nemzeti csapatunkkal egy divízió-1 világbajnoki ezüst- és bronzéremhez is szerzett. 2001-ben a legjobb újoncnak választották, ezzel kiérdemelte a Kósa Kupa-díjat. Összesen 242 bajnoki mérkőzésen játszott az Alba Volán SC színeiben, amellyel öt magyar bajnoki címet szerzett.