2 órája
Megteremti a színeket, szívesen feszegeti a műfaji határokat
Csütörtökön este nyílt meg a Vörösmarty Társaság termében Illés Orsolya Tünde művésztanár műfaji határokat feszegető kiállítása.
A művész, Illés Orsolya Tünde papír- és kísérleti textiles nemrég lett a Vörösmarty Társaság tagja
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A Textúrák – papír- és szálművészet című tárlaton organikus, a természetben fellelhető formákra emlékeztető alkotásokat is láthatunk az emberi kapcsolatokat, a lélek rezdüléseit, a különböző hangulatokat kifejező, érdekesen, nagy kreativitással megformált művek mellett. A művész, Illés Orsolya Tünde papír- és kísérleti textiles nemrég lett a Vörösmarty Társaság tagja, ez pedig az első bemutatkozó kiállítása, amely egyben szezonindító is volt az irodalmi, művészeti szervezetnél.
A megnyitón – amelyre üdítően sok fiatal gyűlt össze – Baranya Zsófia, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium végzős tanulója fuvolázott, Gálné Pék Eszter művészeti alelnök köszöntőt mondott, az alkotásokat pedig Izinger Katalin művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe.
Illés Orsolya Tünde így mesélt a tárlat anyagáról:
- A kiállításon az elmúlt másfél év munkái láthatók: a 2023-as évben merített és öntött papírokkal dolgoztam, 2024-ben pedig újra visszatértem a szövéshez, régi kedvenc technikámhoz. Utóbbival elkezdtem kísérletezni, a textilt dolgoztam össze a papírral. Nagyon fontos számomra a papírok textúrája, különféle szitákkal dolgozom. A legutóbbi alkotásoknál szövési technikákkal változatos felületeket hoztam létre, és nagyon büszke vagyok arra, hogy lebegő szövéssel is dolgoztam. Utóbbi munkák létrehozásához megkaptam a Lánczos Kornél-Szekfű Gyula Ösztöndíj Alapítvány támogatását. Alapvetően fekete, fehér és szürke színeket használok, de vannak az úgynevezett „színes” szürkéim – ezek nincsenek, de mégis vannak, mert megteremtem őket. Direkt terveztem most a színessel való kísérletezést is, és azt, hogy a papír megmunkálása és a szövés határait boncolgassam. Több nemzetközi kiállításra, biennáléra kikerült, katalógusban szerepelt művem is látható a tárlaton. Külföldön jelenleg Bostonban vannak kiállítva alkotásaim, és a jövőben is törekszem arra, hogy nemzetközi felhívásokra jelentkezzek – fogalmazott a művész.
A székesfehérvári tárlat november 29-ig tekinthető meg keddenként 14-15, csütörtökönként 10-12 óráig, valamint a rendezvények ideje alatt.