Vajon mi a megoldás?

2 órája

Évek óta fennálló probléma, hogy jelentősebb esőzésekkor áll a víz az árkokban – állítja egy ott élő

Egy újabb szerkesztői megkeresésének igyekeztünk utánajárni, mely szerint Polgárdiban évek óta fennálló probléma, hogy a Cinca patak természetes medrét, amely a Kossuth utcában élőket érinti a leginkább, sűrűn nőtt növényzet borítja, ezért nem tud megfelelően lefolyni a csapadékvíz és az a házak árkaiban marad.

Déri Brenda

Jelentős problémával néznek szembe a Polgárdiban élők

Fotó: Olvasó

Ugyan szárazabb, csapadékmentes időjárás esetén ez fel sem tűnik az ott élőknek, de amint jelentősebb mennyiségű eső esik az árkok megtelnek vízzel. A Cinca-patak medre a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében van, így őket kérdeztük, hogy az érintettek várhatják-e, hogy a közeljövőben megtisztítják a területet és megoldódik a csapadékvíz elvezetés problémája.

Fotó: Olvasó

Kérdésünkre Csonki István, igazgató a következő tájékoztatást adta: – A kisebb vízfolyások éves karbantartását igazgatóságunk évente 2-3 alkalommal, kaszálással végzi. 2024-ben ezen a vízfolyáson is történt már kaszálási tevékenység és az ősz folyamán újabb munka van beütemezve. A két karbantartás közben fejlődő növényzet nem veszélyezteti az érkező csapadék lefolyását a jelenlegi állapotban sem –.

Fotó: Olvasó 

Hozzátette, a meder esztétikai karbantartását hozzájárulásukat követően bárki elvégezheti, több településsel kötöttek már a többlet-kaszálásra szerződést a belterületi szakaszok fokozott karbantartása érdekében. – A vízügyi igazgatóság elsősorban a vízgazdálkodási szempontokat, a vízfolyások esetében a vízelvezető képességet tartja szem előtt – állt válaszában.


 


 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában