Feol podcast

11 órája

Búcsút inthetünk a méznek?

Einstein egyszer azt mondta, hogy ha a méhek eltűnnének a világból, az emberiségnek négy éve maradna hátra. Most ez a veszély realizálódni látszik, ugyanis a méhek száma egyre csökken, így aztán könnyen megeshet, hogy hamarosan le kell mondanunk a mézről. Hogy mi a méhpusztulások oka, s mit tehetünk ellene, kiderül podcast-beszélgetésünkből, melyben Lódi József, székesfehérvári méhész mondja el, mi történhet velünk a méhek után.

Gombor Lili

Nem mindegy, hol vásároljuk a mézet - mondja Lódi József méhész

Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A méhekre számtalan veszély leselkedik, az emberi tevékenység veszélyezteti fennmaradásukat. Ugyan nem valószínű, hogy a mi vagy akár unokáink élete során eljut az emberiség addig a pontig, hogy a méhek teljesen kipusztuljanak, a veszély mégsem valótlan: komoly gondot okoz már az egyedszámcsökkenés is – mondja Lódi József méhész, a Szent István Mézlovagrend nagymestere, hozzátéve, hogy a méhek számának csökkenése nemcsak azzal a veszéllyel jár, hogy esetleg nem lesz elegendő mézünk, hanem azzal is, hogy több gyümölcsről is le kell majd mondanunk. 

 

Veszélyben a méhek

A méhek kulcsszerepet játszanak a beporzásban, ugyanis ők alkotják a beporzást végző rovarok legnagyobb csoportját. Annak ellenére, hogy a méhek létfontosságú munkát végeznek, az emberiség, az ipari méretű mezőgazdaságtól egészen a háztáji gazdálkodásig (ide értve akár az erkélyen, teraszon tartott növényeinket is), különböző vegyszerekkel permetezi tele a növényeket. A gyomirtók és egyéb kémiai anyagok használatával tulajdonképpen megmérgezzük a méheket, amelyek ha nem is pusztulnak el azonnal, megbetegszenek, s életciklusuk a felére csökken. A vegyi anyagok használata mellett a másik jelentős veszélyforrást a megváltozott klíma jelenti, s ez olyan probléma, amellyel szemben a méhészek is tehetetlenek.

 

Mézet csak a méhésztől

Jóllehet, ma már aligha volnának méhek méhész nélkül – mondja Lódi József, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy a haza méhészek nehéz helyzetben vannak, ugyanis a külföldi mézek kiszorítják a piacról a helyi, termelői mézeket. A külföldi méz kedvezőbb áron hozható forgalomba, mint a kistermelői, utóbbi jóval magasabb áron tudja eladni a termékeit. Ugyanakkor aki igazi mézet szeretne vásárolni, jobb, ha kistermelőtől veszi meg, aki garantálni tudja a minőséget, s azt is el tudja mondani, hogy milyen gyűjtésű mézről van szó. Hogy még mi mindenre kell figyelni a mézvásárláskor, kiderül podcast-beszélgetésünkből, melyet alább tudnak meghallgatni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában