Arcanum

2024.10.22. 17:00

Fejér évfordulós emlékei

Gombor Lili

Programozott oktatási bemutató a Videotonban

"Három rendes szerv, a Művelődésügyi Minisztérium, a megyei tanács művelődési osztálya és a Videoton oktatási osztálya hívta össze azt a figyelmet érdemlő oktatási bemutatót, amelyre a hét első napján került sor a Videotonban. A nyolcvan meghívottal szemben mintegy százötvenen jöttek el az ország különböző tanintézeteiből, hogy részesei legyenek a híradásipari bemutatónak, hogy oktatás közben megismerkedjenek a Memória II., Trainer I. , II., valamint a Magiszter II. oktatógépekkel. A négy gép az Erdélyi György mérnöktanár vezette Videoton Rádió- és Televíziógyár tanműhelyében készült és vállalkoznak — megrendelés esetén — hasonlók készítésére ezután is. Ez alkalommal a székesfehérvári József Attila Gimnázium és Szakközépiskola növendékei jeleskedtek e szakoktatók és gépek közreműködésével az ellenállás, a Kirchoff törvéények, a mágnesesség, trióda alkalmazása és mérése, egyenirányítás és félvezetők, rezgőkörök, tranzisztor, elektroncső és analógia témákból. A bemutató előtt Kökény István, a Videoton oktatási osztályának vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Szentirmay László, a Művelődésügyi Minisztérium szakoktatási főosztályának helyettes vezetője nyitotta meg a nagysikerű bemutatót. Az oktatógépek munka közbeni bemutatkozása után a vendégek megtekintették a szakközépiskolások anyagából készült kiállítást, majd megnézték a rádió-, illetve televíziógyáregységet" – írta meg a Fejér Megyei Hírlap a hatvanas években október 22-én.

Minden harmadik fehérvári tanul

Iskolaváros-e Fehérvár? – szegezte a kérdést az olvasóknak a Fejér Megyei Hírlap a hatvanas években. "A tradíciók igenlésre bíztatnak. S hogy elsősorban fejlett iparú városként tartsa számon az ország megyeszékhelyünket, annak érdekében is sokat kell törődnünk az iskolaügygyel. Hiszen a városban folyó közép- és felsőfokú oktatás és a szakmunkásképzés egyben a legfontosabb bázisa is Fehérvár szakember-utánpótlásának. Fontos és nagy horderejű kérdést került tehát a fehérvári oktatásügy problémájának megvitatásával a városi tanács végrehajtó bizottságának napirendjére. Maguk a számarányok is bizonyítékul szolgálnak: csaknem minden harmadik székesfehérvári lakos tanul valamelyik oktatási intéziményünk nappali, vagy esti, levelező tagozatán. Különösen a középiskolák és szakmunkásképző intézetek jelentenek fontos bázist, utánpótlást Fehérvár rohamosan fejlődő ipara számára. Több, mint tízezer fiatal tanul ezekben az intézetekben a nappali tagozaton. Fehérvár lakosságának 14 százaléka. A J&Lképzett, művelt szakmunkások egész tömegét várja a népgazdaság. Hogyan felelnek meg ennek a társadalmi elvárásnak iskoláink? A szakközépiskolai képzés arányának növekedése az utóbbi években jól szolgálta a város ipari fejlődésének célkitűzéseit. [...]" 
 



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában