Múltidéző a kikötőben, seregélyesi diákokkal

14 órája

Kiemelték a vízből a Szent Jupátot

Gyönyörű ősz fogadta hétfőn a seregélyesi kisdiákokat, az általános iskola két ötödik osztályának tanulóit a révfülöpi kikötőben. A vízen megcsillant a fény, ahogy mozdult egyet a legendás hajó, a Szent Jupát. A gyerekek kis csoportokban léptek a fedélzetre: volt, aki „csak” a vitorlást, mások a háborgó tengert, a nagy kalandot, Fa Nándort és Gál Józsefet is látták lelki szemeik előtt. A pillanatokat, amelyekről a kikötőmester, Török Péter mesélt nekik.

Tihanyi Tamás

A legtöbben életükben először léptek fedélzetre. És nem is akármilyenre…

Fotó: feol.hu

Szeptember elején a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum a Mathias Corvinus Collegiummal együttműködve Révfülöpnél újra a Balaton vizére bocsátotta a legendás, mindössze 31 láb hosszú Szent Jupátot. Azt a túravitorlást, amelyet Fa Nándor és Gál József – a balatonfüredi hajógyártól megvásárolt üres héjból – 1983 és 1985 között saját kezűleg építette meg a Velencei-tó partján. Hajójukat a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan űrkabinja mellett állították ki, azonban az indulás közelgő, negyvenedik évfordulója tiszteletére a Szent Jupátot nem csupán felújítják. A múzeum és az MCC jövőre stílusosan egy hétszáz napos programsorozatot kezd, amelynek keretében szeretnénk bemutatni és ismertetni a hajózás, a balatoni vitorlázás, és úgy általában az ezekhez kapcsolódó sportemberi teljesítmény lebilincselő bizonyítékait a felnövekvő generációk számára.

Török Péter fényképez, a Szent Jupát kormányánál pedig az egyik seregélyesi kisdiák álmodozik
Fotó: feol.hu

Amelyek közül egy csapatnyi fiatal az MCC Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági Kikötő, Diáktáborban Török Péter létesítményvezető körül gyülekezett.

– A Szent Jupát történetéről még mesekönyv is készült – kezdte beszámolóját Török Péter. – Ez a kis sárga színű hajó, amely itt látható, hivatalosan, magyar legénységgel először kerülte meg a Földet. Ennek éppen jövőre lesz negyven éve: 1985. szeptember 26-án indult el útjára és 717 nap után, 1987. szeptember 12-én érkezett vissza a horvátországi Opatija kikötőjébe. Fa Nándor és Gál József volt az a két bátor hajós, akik a Szent Jupát fedélzetén körbe vitorlázták a Földet. Ők ketten arra gondoltak, hogy valami olyan teljesítményre lenne szükség a vitorlázás területén, amilyen előtte még a magyarok közül senki másnak nem sikerült. Úgy érezték, a Föld megkerülése méltó vállalás lehet.

Török Péter felidézte: a Balaton 31-es típusú hajót Balatonfüreden, az ottani hajógyárban gyártották, akkoriban ez a típus volt a magyar tenger legnagyobb vitorlása. A Szent Jupátot 1979-től hat éven át építették és készítették fel az indulásra, odafigyelve arra, hogy nem a Balatonra, hanem a tengerekre, óceánokra készül.

– Az utazásukban rendkívül izgalmasnak számított, hogy több módon is meg lehet kerülni a Földet, de ők a legnehezebb útvonalat választották – folytatta a létesítményvezető. – Ez azt jelentette, hogy a déli tengereket is bevitorlázták, Ausztrália és Új-Zéland után megkerülték a Horn-fokot, Dél-Amerika legdélebbi részét. Gál József erről ezt mondta később: „Bármennyit olvastunk róla korábban, rá kellett döbbennünk, hogy senki sem tudta hitelesen leírni azt, ami ott várt ránk. A déli tengereken többször is felborultak a hajóval, megtörtént, hogy leestek a fedélzetről, de mivel ki voltak kötve, vissza tudtak arra mászni…

Török Péter intézményvezető idézte fel a diákoknak a Szent Jupát útját
Fotó: feol.hu

Török Péter felemelte a kezét és a közeli, hatalmasnak tűnő fákra mutatott.

– Ez a hajó nagyon kicsi. Úgy kell elképzelni, hogy a hullámok akkorák voltak, mint itt a fák, átlagosan úgy tizenöt méteresre tudnak nőni az óceánon. A Szent Jupát úgy szaladt le róluk, mintha sípályán lenne, a habos hullámok pedig többször maguk alá gyűrték. Fa Nándor és Gál József teljesítménye azért volt rendkívüli és tiszteletre méltó, mert mindkettőjüknek túl kellett lépniük akkori sportemberi valójukon és ahhoz mindig hozzá kellett tenniük valamit a túlélés érdekében. Az út azért tartott 717 napig, mert többször megálltak és meglátogatták a magyar közösségeket a világ távoli pontjain. Viszonylag hosszú időt töltöttek például Ausztráliában, amire azért volt égető szükség, hogy javításokat végezhessenek: például addigra tönkrement a motor. A Szent Jupátot kiemelték a vízből és egy kicsit újra felépítették, aztán megálltak még Rio de Janeiro-ban is. Sok kalandot át- és túlélve érkeztek vissza Opatijába.

A Szent Jupátot kiemelték a vízből, elkezdődik a felújítása
Fotó: feol.hu

Török Péter bejelentette: jövő szeptemberben, az indulás negyvenedig évfordulójára ünnepséget szerveznek a kikötőben, és az eseményre meghívta a seregélyesi diákokat is. Akik addigra már túl lesznek egy remekbe szabott, képzeletbeli utazáson. Az elképzelés ugyanis az, hogy miként végig követték Fa Nándor utolsó versenyét, mentoráltjának, Weöres Szabolcsnak novemberben kezdődő egyszemélyes, Földet megkerülő kihívásával is ugyanezt teszik majd. A Vendée Globe második magyar hajósának útját és küzdelmét lényegében beépítik a tantervbe.

A Szent Jupátot a gyerekek jelenlétében kiemelték, a parton kezdődik el szakszerű felújítása.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában