Kezdődhet az érdemi munka

2 órája

Letette az esküt a polgármester és a képviselő-testület (galéria, videó)

Október 4-én megtartotta ünnepi alakuló ülését Székesfehérvár képviselő-testülete. A városháza dísztermében tartott eseményen előbb a képviselők, majd a polgármester is letette az esküt. Egyelőre csak egy frakció alakult, de a tervek szerint további képviselői csoport is létrejöhet a későbbiekben.

Palocsai Jenő

Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Székesfehérvár, sőt Fejér megye több előjárója is megjelent a városháza dísztermében október 4-én, délután, hogy tanúi lehessenek az eskünek, melyet az újonnan megalakuló képviselő-testület tagjai és a polgármester tett.

Elsőként Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd megállapította, hogy a testület 21 fővel megjelent, így a város vezetése határozatképes. Mivel senki nem kérte saját ügyében a zárt ülés elrendelését, így 21 igennel megszavazták a képviselők a napirendi pontokat.

Ezt követően Pallos István, a helyi választási bizottság elnöke adott részletes beszámolót a HVB munkájáról, annak nehézségeiről és eredményeiről. Az elnök megemlítette, hogy ez volt az első olyan helyhatósági választás a rendszerváltás óta, amit nem ősszel, hanem nyáron tartottak. Azt is ismertette a megjelentekkel, hogy a nagyjából 76 ezer szavazóból 46 ezer tette le a voksát, így 60 százalékos volt a részvételi arány a júniusi választásokon.

Cser-Palkovics András ismét letette az esküt
Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ezt követően mindenki felállt a teremben, és a 21 képviselő egyszerre tette le az esküt. Nem sokkal később ugyanezt tette Cser-Palkovics András polgármester is, aki beszédében megköszönte a választóknak a bizalmat, remélve, hogy a képviselő-testület képes lesz közösen megszolgálni a rábízott feladatokat az előttük álló 4,5 évben.

– Az ország a hatalom és a dicsőség nem minket illet! Nekünk munkához kell látnunk! Igen nehéz önkormányzat ciklus elé nézünk, terveink vannak és közülük bölcsen kell választani – mondta Cser-Palkovics András. – Nem csak lehet viharban építkezni, hanem kell viharban építkezni, méghozzá úgy, hogy a metsző keleti szeleket és a nyugati áradatokat is ki kell bírnia az épületnek – fogalmazott a városvezető, aki elmondása szerint minden képviselő munkájára egyaránt számít, politikai- , illetve párthovatartozástól függetlenül.

A FIDESZ-KDNP frakció 14 fővel megalakult, és várhatóan, egy SZMSZ változásnak köszönhetően további, akár kétszemélyes képviselői csoportok is alakulhatnak majd a testületben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában