Szemléletformáló program

2024.10.25. 14:00

Vak vendég az étteremben: nemcsak a Braille-étlap, de a pincér is segíthet

Az októberi hónap nem csak a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet, hanem a látás fontosságára is, azaz azon szűrővizsgálatok elvégzésére, melyek szemünk egészségügyi állapotát mérik fel, de mindezek mellett ugyanennyire fontos az érzékenyítés. E céllal tartott újabb szemléletformáló programot a LÁRKE.

Déri Brenda

Hogyan boldogulhat egy vak vendég az étteremben? Németh Éva, a LÁRKE elnöke elárulta.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

 A Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete, röviden LÁRKE ezúttal a Mercure Hotel Magyar Király szállodába látogatott el, hogy az ott dolgozóknak tartson egy érzékenyítő tréninget. 

vak-vendég-az-étteremben
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Németh Éva, az egyesület elnöke a feol.hu-nak elmondta: nagy örömmel tettek eleget a felkérésnek és látogattak el a szállodába, hogy az ott dolgozóknak tanácsokat adjanak arról, hogy hogyan tudnak segíteni egy nem látó vendégnek. Ahogy azt hallhattuk a legnagyobb feladat a felszolgálókat érinti, hiszen ők azok, akik nagyon sokat segíthetnek egy vendég étkeztetésében a megfelelő instrukciókkal és információkkal. Ilyenek például azon segítő iránymutatások, melyek elmondják egy a vendégnek, hogy milyen fogások szerepelnek az étlapon, hol találja az asztalon a poharat vagy az evőeszközöket. De a felszolgálón túl vannak olyan, akik különféle segédeszközöket is magukkal visznek egy étterembe, ilyen az a mérő készülék is, mely képes megállapítani és jelezni, ha a pohár már majdnem megtelt folyadékkal. 

vak-vendég-az-étteremben
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

De a tréningen előkerültek a már jól ismert társasjátékok, a Braille-abc és a különféle segítő eszközök is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában