A madárlátta kenyér

Amikor este hazaértem, kisfiam kicsente a táskámból és majszolni kezdte az aznap reggelinek szánt pogácsát, amiről eszembe jutott egy régi emlék. Nagypapám éjjeli őrként, munkába menet előtt, elrakta a vacsorát, amit csomagolt a nagymamám. Kenyér, hagyma, szalonna, erre futotta akkortájt. Aztán elment, én pedig izgatottan vártam, mert megígérte, hogy mire felébredek, olyan reggelit hoz, ami a világon csak nekem jár. Mama sokszor perlekedett vele, hogy miért nem ette meg a vacsoráját, de ő ilyenkor mindig csak huncutul mosolygott és kacsintott rám. Gyermekként nem értettem mi a mérgelődés tárgya, csak azt tudtam és azóta is tudom, hogy nincs és soha nem is lesz finomabb a papa hozta "madárlátta" kenyérnél.