Jó reggelt, Fejér vármegye!

Egy szolid oldalra pillantás egy félszeg mosoly kíséretében. Egy incselkedős, szemlesütős pillanat. Egy akkora nevetés, amelytől az ember lánya és fia egyaránt azt érzi: él, mert a rekesz­izmai megfeszülnek, s örömében sírni támadna kedve. Aztán valójában is sírni támad kedve. Egy hír, egy esemény, egy történés, egy, az ő kis világát megrengető mozzanat, amelynél úgy érzi, nincsen senki, aki segítségnyújtás gyanánt belekarolna, és húzná magával feljebb, egyre csak feljebb onnan, lentről. Tudják, a két véglet: amikor madarat lehet fogatni velünk, mert majd kicsattanunk a boldogságtól. S a másik, amikor a gödörből igyekszünk minden erőnkkel kifelé, felfelé tántorogni. Magasságok. Mélységek.

Ezt hívják úgy: az élet.