Könyvtári napok

2017.10.10. 08:30

A Dévay-gyűjteményt évente csak egy-két alkalommal mutatják meg

SZÉKESFEHÉRVÁR – Ritka élményben lehetett részük azoknak, akik vasárnap jelentkeztek a Vörösmarty Könyvtár könyves hétvégéjének régi könyvek közé invitáló programjára.

Kocsis Noémi

Szőnyegi Hajnalka szívesen és részletesen mesélt a központi könyvtár birtokában lévő hagyaték jelentősebb köteteiről, amelyek között a legrégebbi 1503-ból való.

Fotó: a szerző

A központi könyvtár helyismereti csoportjának szervezésében az elzárt részleg 1850 előtt kiadott ritkaságai között tarthattak szemlét a szerencsés kevesek vasárnap. A téma érdekessége folytán bizonyára többeket is vonzott volna a program, de vasárnap ebédidő lévén csak egy kis létszámú csoport lépett be az igazgatósági épületrészben lévő zárt ajtón. Meglepően kicsi szobába jutottak, ahol a két szemben lévő polcos falon őrzi az intézmény többek között a városi kultúratörténeti viszonylatban egyedülálló Dévay-gyűjteményt.

Szőnyegi Hajnalka szívesen és részletesen mesélt a központi könyvtár birtokában lévő hagyaték jelentősebb köteteiről, amelyek között a legrégebbi 1503-ból való.
Fotós: a szerző

A Székesfehérváron mindössze két évet élt, majd 1924-ben elhunyt pozsonyi könyvgyűjtő teológusnak, Dévay Józsefnek tudomásunk szerint élete során mintegy 5000 klasszika-filológiai művet sikerült összegyűjtenie latin, ógörög, német, francia és még egy sor különböző nyelven. Pozsonyból a mai Magyarország területére kerülve Szombathelyen telepedett meg, majd onnan – miután ahhoz ragaszkodott, hogy csakis többezres könyvgyűjteményével költözködik – Fehérvárra került. Itt, bár a társasági életnek nem volt megszokott, sokat forgott figurája, jó kapcsolatot ápolt pl. Prohászka Ottokárral, aki szívesen kölcsönzött néhány példányt Dévaytól, saját munkájához. Minderről Szőnyegi Hajnalka, a helyismereti csoport vezetője számolt be az érdeklődőknek. A szakember néhány éve feldolgozta a könyvgyűjtő életét és tevékenységét is, amelyet a könyvtár kölcsönözhető kiadványként is megjelentetett.

Dévay József (Pozsony, 1844 – Székesfehérvár, 1924), a gyűjtemény alapítója. Fia a könyvtárra hagyta a kollekciót, manapság ritkán látható kincseknek számítanak
Fotós: a szerző

Bár a városi gyűjteményekben van régebbi kiadású kötet (hiszen például a Püspökség könyvtárában több, 1500 előtti kiadvány, kódex is található), a Dévay-gyűjtemény egységessége, s a gyűjtő személye miatt mondható kivételesnek. Dévay József a 19. századi szobatudósok tipikus megtestesítője lehetett, aki minden egyes várásolt vagy beszerzett könyvére vonatkozóan részletes feljegyzéseket készített. Fia, Dévay József Róbert később elköltözött a városból, de apja hagyatékát részben megőrizte. Az ötezer kötetes magánkönyvtárból azonban csak 424 példány maradt meg Fehérváron, a többiről sajnos ma sem tudunk semmit.

A sokezres hagyatékból 424 kötet maradt fent, a többit jelenleg elveszettként tartják számon.
Fotós: a szerző

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában