A harmónia, derű, humánum festője

Kőhíd címmel rendeztek tárlatot a Deák Gyűjteményben Kádár Béla (1877-1956) festőművész képeiből. A címadás nem véletlen, hiszen a Hidas városkép a fehérvári gyűjtemény egyik becses darabja és az én egyik kedvencem: játékos és stilizált, mégis valóságosnak láttatja az ábrázolt látványt. A megnyitón a házigazda Szűcs Erzsébet művészettörténész is megemlítette ezt a művet. Hozzátette, hogy az elmúlt években a képtár tárlatain igyekeztek azokra az alkotókra fókuszálni, akiknek jelentős műveit őrzik Fehérváron. Így van ez ebben az esetben is, és a gyűjtőnek, Deák Dénesnek valóban jó szeme volt, amikor a Kádár-életmű fontosabb darabjait megszerezte.

Így a Hidas városkép mellett a Város alakkal című alkotást és a harmincas években készült szép csendéletek sorát. Ezt már a kiállítást megnyitó Gergely Mariann művészettörténész említette, Kádár Béla életének és művészetének legavatottabb ismerője említette, akinek 2002-ben nagymonográfiája jelent meg az alkotóról. Hozzátette: a kiállítás, ha nem is tudja a teljes életművet felölelni – hiszen az intim terei miatt közkedvelt Deák Gyűjtemény időszaki kiállító termei behatárolt képmennyiség felvonultatását teszik lehetővé – úgy próbáltak szemezgetni, hogy Kádár Béla minden korszakából és minden tematikából kerüljön jelentős darab a látogatók elé. Közel ötven képe szerepel a válogatáson, amely igazi élmény a nézők számra. Bizonyítja azt, amire a művészettörténész is utalt, hogy Kádár miért rendkívül népszerű mind a múzeumlátogatók, mind a műkereskedelemben jártas műkedvelők körében. Talán azért, fejtegette Gergely Mariann „mert olyan sajátos, kizárólag rá jellemző és jól felismerhető modern festői stílust alakított ki, amely úgy hasznosítja a korszerű festői képi formavilág elemeit, hogy közben a mesélőkedv, a fantázia, a figuralitás és az absztrakció, a részletezettség és a nagyvonalú stilizálás együttes megjelenése teljes harmóniában valósul meg. Azok is közel érezhetik magukhoz a festészetét, akik elkötelezett hívei a modern művészetnek, (...) mégis a saját közvetlen életterükben vágynak az artisztikumra, a harmonikus színvilágra, a derűs kompozíciókra, a humánus világlátás megjelenítésére. Ezt nyújtja Kádár Béla festészete.”

A változatos életpálya valamennyi állomását lehetetlen felidézni. Tény, hogy első igazi sikerei a Művészházhoz és az alapító Rózsa Miklóshoz köthető, akivel életre szóló barátságot kötött. Készített monumentális freskóterveket is, aztán jött az első világháború, tizedesi rangban vonult be katonának, de himlőbetegsége miatt leszerelték. Egy bécsi kiállítással hívta fel magára a nemzetközi figyelmet 1921-ben, utána Berlin, a Der Sturm nevű galéria következett, több önálló kiállítással. Ebben az időben a „magyar Chagall”-nak is nevezték. A berlini galériának köszönhette, hogy munkái eljutottak New Yorkba, ahol a Brooklyn Museum igazgatója figyelt fel a munkáira. Az amerikai környezet, benyomások hatására változott festészete is, városi témák jelentek meg képein. Miután hazatért Budapestre, az art deco formavilága jelent meg festészetében, és kedvelt műfajává vált a csendéletek sora, melyekből a Deák gyűjteményben is találhatunk néhány darabot.

Következett a második világháború, amelyet üldözöttként élt át. Két fia eltűnt a háborúban, felesége a gettóban halt meg. Ő maga túlélte a poklot, megpróbált alkotni, de a régi sikerek nem tértek vissza többé. Az ötvenes években, 1956. január 22-én bekövetkezett haláláig mellőzött művészként élt. Gergely Mariann felidézte, hogy Nyugat-Európa az avantgárd művészek között tisztelte és forgalmazta a képeit, itthon csak 1971-ben rendeztek emlékkiállítást a Nemzeti Galériában. Újrafelfedezése és művészettörténeti helyének méltó értékelése csak a kilencvenes évektől kezdődött meg.