Hobo: A lakájdallal kezdődött minden

Hobo, azaz Földes László nemrég Székesfehérváron, az Öreghegyi Közösségi Házban járt, ahol a magyar kultúra napja alkalmából adta elő Látja Isten, hogy állok a napon című Pilinszky János-estjét. Nagyon sokan voltak kíváncsiak rá. Leültette a nézőket az üresen hagyott VIP-helyekre, szabadkozott fájós térde miatt, aztán belevágott... Az előadás után beszélgettünk vele:

- Mostanában az önnel készült interjúkban gyakran emlékeztetik az idő múlására, a korára. Nem zavarja?

- Nem. Ráadásul éppen ma van a pályafutásom 50. évfordulója! (Hobo január 20-án szerepelt Fehérváron – a szerk.) 1968-ban ezen a napon volt az első fellépésem, az Omega együttes klubjában. Az első dalt, amit én írtam, Doleviczényi Miklós polbeat-énekessel adtuk elő, aki később a Kex együttes zongoristája lett. Az volt a címe, hogy Lakájdal, a Népszabadság cikke ellen írtam, az újságban ugyanis megtámadták az Omega együttest. Balázs Piri Krisztina klubvezető és Szalkai Sándor filmrendező ezért engem feljelentett, kirúgtak az egyetemről is. Emlékszem, Szalkai lefasisztázott az irodában, én meg – rabiátus ember lévén – majdnem megvertem. Rendőrségi ügy lett az egészből, az V. kerületi kapitányságra kellett bejárnom.

- Ehhez képest ma, 50 évvel később be se fértek az emberek Hobo fehérvári Pilinszky-estjére. A zsúfolt teremben sokan állva hallgatták végig... Meglepte, hogy ennyien várták?

- Meglepődtem, persze. Öt éve a Nemzeti Színház tagja vagyok, és ezt az estet a Kaszás Attila Teremben adom elő, ahol 85-en férnek el – az az etalon. Persze azt azért tudtam, hova jövök, mert én itt az Öreghegyi Közösségi Házban tíz évvel ezelőtt már felléptem, sok ember előtt. Egy egész előadássorozatom volt itt...

- Azért valószínűleg a Nemzetiben nincs szükség arra, hogy az ültetésben is közreműködjön, mint itt...

- Csakhogy nekem az itteni fellépés legalább olyan fontos, mint a Nemzetiben játszani. Én nem vagyok Budapest-centrikus és nem vagyok színész sem, bluesénekes vagyok. Ráadásul volt ma itt egy súlyos pillanat, amin nehezen jutottam túl. Amikor azt mondtam Pilinszkyvel a színpadon: „Tűnődve benned görgetik fakó szívüknek terheit a hallgatag szegények” – kinéztem a nézőtérre, és amit láttam, attól összeszorult a szívem. Láttam, hogy a nézőtéren is ülnek szegény emberek, láttam a kisnyugdíjas nénit, aki a maga kötötte sapkában érkezett... Olyan volt a hangulat, hogy még azt is elfelejtettem, hogy szétment a jobb térdem.

- A szereplés gyógyít?

- Nem, nem gyógyultam meg, ez az exhibicionizmussal jár együtt: kilép az ember a színpadra, és elfelejt mindent. Egy kis önsajnálat persze nem árt, főleg, ha közönség van, mert amikor egyedül vagyok, egyáltalán nem sajnálom magam... Én mindig úgy gondoltam, hogy nekem fontosabb az egyszerű embereknek játszani, mint az értelmiségnek. És ma különösen torokszorító volt ezzel szembesülni. Annál is inkább, mert ma különösen izgultam. Ezt az estet nem adtam elő vagy egy éve, egész éjjel, meg délelőtt gyakoroltam, sőt az autóban is.

- Jól tudjuk, hogy először a Hobo Blues Band Vadászat című lemezén szerepelt Pilinszky-vers?

- Igen, a Négysoros: a lemez 1984-ben jelent meg. Nagyot szólt, hatalmas visszhangja volt. Aztán az 1989-es Circus Maximus előadás után nagyon rossz passzban, hangulatban voltam. Pilinszky-köteteket olvastam, és a Látja Isten, hogy állok a napon című vers helyretette a lelkem. Elhatároztam, hogy meghálálom. Így jött ez az est. Én egyébként sem azért mondok Pilinszkyt, József Attilát vagy Adyt, mert ezek jó versek. Ezt mindenki tudja. Azért mondom ezeket, mert nekem segítettek, hogy elviseljem a helyzetet, amiben vagyok. Különben jobban szeretek verset olvasni, mint mondani. A Kései siratót már előadtam négyszáznegyvennégyszer, de az ellenségemnek se kívánom, mert olyan, mintha szívlapáttal vernének. De csinálni kell, magunk választottuk a sorsunkat...

- Öt éve, amióta a Nemzetihez szerződött, Vidnyánszky Attilával több produkciót készített. Ezek közé tartozik a Pilinszky-est is. Hogyan tudja a régebbi előadásokat is folyamatosan frissen tartani?

- Vagy kilencet tartok fejben. Született estem Morrisonról, Viszockijról, József Attiláról, Adyról, Faludyról, Csokonairól, Ginsbergről, Pilinszkyről, aztán ott van a Hármasoltár. A Ginsberg-estet már nem adom elő, a Csokonait sem, mert drága lenne a vonósnégyes szerepeltetése miatt... Ezen kívül fellépek még két darabban, amiket én írtam, az egyik a háromszereplős Gulág virágai, a másikat Szűcs Nellivel játszom, az a címe: Ballada a két sebzett hattyúról – Viszockij és Marina Vlady kapcsolatáról. És ott a saját monodrámám is, a Halj meg és nagy leszel! Nem kis dolog ennyi mindent kondícióban tartani, különösen akkor, ha két előadás között nagy a szünet, mint most, a Pilinszky-est esetében. Most itt Fehérváron szóba került, hogy ismét jó volna, ha lenne itt egy sorozatom, mint tíz évvel ezelőtt. Én nagyon örülnék neki, szívesen jönnék az estjeimmel Öreghegyre újra.

- Most, hogy elkezdődött a pályafutása következő 50 esztendeje, mik a tervei?

- Éppen most csinálok egy új lemezt. Ismerik a Hey Joe című számot? Igen, a féltékenységből elkövetett gyilkosságról... Én sose agyalok azon, hogy mit csináljak, mert több ötletem van, mint amit meg tudok valósítani. Egy szerencsétlen pillanatomban eszembe jutott, hogy jó barátomnak, Deák Bill Gyulának – akivel éneklem ezt a dalt – szintén angol neve van, akárcsak nekem. Hát miért ne lehetne ez a Joe magyar? Írtam egy 25 számból álló vázlatot, ami a srácról szól: a gyerekkoráról, a családjáról, az iskoláiról, a szerelmeiről, a házasságáról, arról, hogy megcsalják, megalázzák, ezért öli meg a feleségét, és börtönbe kerül. Kap x évet, egyharmadát elengedik, kijön, és itt találja magát ezen a káprázatos Magyarországon, 2018-ban. Kemény történet lesz, már a felét megírtam...