Új Sándor Pál-film

2018.02.06. 17:30

Díjazott darabokat láthatunk a Vörösmarty színházban

Vendégjátékok is színesítik a Vörösmarty Színház repertoárját a következő hetekben. Díjnyertes, közönségkedvenc előadások érkeznek a teátrumba: a Napraforgó és a Bebújós című darabok és a több elismerésben is részesült 5. vonósnégyes/Concerto.

ghgh

A Pelikán Kamaraszínházban február 15-én, 19 órakor a Napraforgó című előadást (Füge Produkció) mutatják be. A történet egy vidéki kisvárosban játszódik, amelyben az iskola, a templom és a pláza hármassága különös fontossággal bír. Tompa Andrea a következőket írta a darabról elemzésében: „Lélektanilag pontos, színpadilag hiteles, igazi színház. Egyszerre mély és elemző: remek szituációkban látjuk a gyerekcsapatot, a családot, a tanár-gyerek-család interakciókat, a fásult apát. Pass Andrea kiválóan vezeti a színészeit.”

A vendégjátékok közül a Pelikán Kamaraszínházban mutatja majd be a Napraforgó című előadását a Füge Produkció, Pass Andrea rendezésében Fotó: Dömölky Dániel

A Vörösmarty Színház, történetében először, március 8-án vörös szőnyeges filmpremierre készül: az országos bemutatóval egy napon ide érkezik Sándor Pál Kossuth-díjas rendező új filmje, a Vándorszínészek, melyben Gáspár Sándor, a teátrum társulatának tagja az egyik főszereplő. A nagyterem igazi szélesvásznú mozivá alakul, és a vetítést követően lehetőség lesz találkozni, beszélgetni az alkotókkal.

Március 23-án a nagyszínpadon vendégszerepel Horváth Csaba (a Vörösmarty Színház tánctagozat vezetője) rendezése, az 5. vonósnégyes/Concerto, (a Concertót az Ördögkatlan Fesztiválon, az 5. vonósnégyest a Várkert Bazárban mutatták be 2016-ban). A produkció több rangos díjat is elnyert: 2017-ben Horváth Csaba a legjobb koreográfiáért járó Lábán Rudolf-díjban részesült az előadásért; a XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozó fődíját is elhozta, és a Thealter Fesztivál kritikusdíját is.

Számos elismerést kapott Horváth Csaba rendezése, az 5. vonósnégyes/Concerto Fotó: Pályi Zsófia

Szintén március 23-án a Pelikán Kamaraszínházban a Füge Produkció Bebújós című Staféta-díjas előadása tekinthető meg. A történet szerint az aggódó szülők gondosan választottak óvodát gyermekeiknek. Az óvónő jó pedagógus, a többi szülő szintén rendes ember. Problémák persze mindenhol adódhatnak. Még az álomoviban is, ahol a nagycsoportosok furcsa dolgokat kezdenek el játszani. A felnőttek viszont nagyon figyelnek, nem hagyják, hogy baj történjen, ezért nyomozásba fognak, hogy megtudják, kitől ered a bűnös játék. Négy szülő, négy gyerek és egy óvó néni a szereplő. Egy gyerekjátékról szól az egész, amit mégis komolyan kell venni.

A Bebújós egy mintaóvodában játszódik Fotó: Dömölky Dániel

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában