Három napig mulattak a rác farsangon

Idén rövid volt a farsangi időszak, így Ercsi Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata például csak annak végén tudta megszervezni hagyományos rác farsangját (Poklade) a művelődési házban. Ők ugyanis római katolikus bunyevácok, ezért e szokás szerint tartják ünnepeiket is, akárcsak a tököli vagy az érdi rácok.

A télűző mulatságon több helyi csoport is fellépett. A Jorgováni Rác Kórus például egy tótliki (városrész Ercsiben) lakodalmast idézett föl, sűrűn mosolyt csalva a közönség arcára. A Zorica tánccsoportból pedig mind a fiúk, mind a lányok külön műsorszámot adtak elő beöltözve. A gyerekek szintén megmutatták magukat jelmezben, az est pedig közös táncos mulatsággal zárult.

A nemzetiségi önkormányzat alelnökét, Sziliné Viczkó Tímeát arra kértük, idézzen föl néhány korábbi rác farsangi szokást. Mint megtudtuk: az 1900-as évek elején szokás volt a farsangi időszak végén a maszkabál. Ekkor a résztvevők báránybundákba, színes ruhákba öltöztek.

A bál háromnapos volt, vasárnaptól húshagyókeddig tartott, s Ercsi lakói három csoportban ünnepeltek.

A gyerekek, az ifjú fiúk és lányok, valamint a házasok külön-külön házat béreltek, hogy ott szórakozhassanak. A gyerekek voltak a legszolidabbak, ők a szülőkkel mulattak, dudás zenélt nekik, s este 8-ra hazamentek. Az ifjakat már nem kísérte szülő, ott az étel és ital között már alkohol is volt, a dudáson kívül pedig harmonikás és tamburás húzta a talpalávalót.

Nekik este 9 órára kellett otthon lenniük. A házaspárok mulatsága volt a legszabadabb, ott sokféle étel-ital fogyott, s éjjel 11 óráig szólt a kimaradás. A legnagyobb muri minden csoportnál az utolsó napon, húshagyókedden volt, ám 23 óra után szigorúan elcsöndesedett mindenki. S jött a böjt. Előtte azonban, torkos csütörtökön az emberek minden húst fölettek, ami csak a családoknál felelhető volt

- mesélt Sziliné. Az I. világháború s az utána következő időszak sajnos elsöpörte ezt a szokást. Amire Tímea emlékszik, az már az, hogy a családok farsang idején látogatták egymást.

A vendégségbe mindenki almát vitt rozmaringgal, ami a szeretet, az összetartozás jelképe volt. A háznál pedig finom falatokkal fogadták az érkezőket. Aztán érdekesség, hogy minden társadalmi rétegnek megvolt a maga kocsmája. A torkos csütörtöki bőgőtemetést azonban egy közös helyen tartották, ide rácok és magyarok is érkeztek. A farsang végén a cigány zenészek nagy szomorkodva eljátszották egy bőgő temetését, hiszen a böjti időszakban nem, illetve csak alig zenéltek. A „szertartás” során valaki beöltözött papnak, megpróbálta elmondani a latin szöveget (ezt nagy derültség kísérte), a beszentelés helyett pedig szódavíz került a jelenlévőkre. A cigányasszonyok mindeközben nagy sírást-rívást imitáltak. A bőgő s a többi hangszer ezután húsvétkor került újra a zenészek kezébe, ekkor kezdődött el az új évad.