Atlantisz Program

2018.03.08. 14:51

Toldi, mintegy 400 diáktól – 12 iskola tanulói adták elő Arany művét

Közel 400 középiskolás diák vett részt a Toldi színpadi feldolgozásában a színház Atlantisz Programjában.

Bokros Judit

Szerdán este mutatták be a Vörösmarty Színházban Arany János elbeszélő költeményét, a Toldit. A produkcióban 12 fehérvári, illetve Fejér megyei általános és középiskola diákszínpada vett részt 13 csoporttal, mintegy 400 fiatallal. A felkészülést ismét mentorok, a színház művészei segítették, az előadás Matuz János művészeti intendáns vezetésével valósult meg.

A fiatalokkal foglalkozó Atlantisz Program részeként három éve a Bojtárból tündérkirályt, majd a Tündérhon vándorait, tavaly pedig a Lúdas Matyit mutatták be a diákszínpadok gyerekek részvételével, színművész és táncművész mentorok segítségével.

Az előadást értékelő, négy tagú zsűri elnöke Cser-Palkovics András polgármester volt, aki elmondta: minden, a produkcióban résztvevő iskola számára 100 ezer forint támogatást biztosítanak. Az összeg felhasználásával kapcsolatban az egyetlen kikötés, hogy azt közösségi programokra kell fordítani.

A legjobb előadás díját a középiskolások között a fehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium, az általános iskoláknál a Kossuth Lajos Általános Iskola kapta, ám még több kategóriában osztottak ki elismeréseket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában