Az együtt zenélés öröme

2018.05.03. 19:30

Csütörtökön volt az I. Hermann László Vonós Kamarazene Találkozó

Az idén debütáló vonóstalálkozó megnyitóján, a zeneiskola aulájában leleplezték Hermann László muzeális értékű diplomáit.

Majer Tamás

Bódi Árpád és Csekéné Bányai Erzsébet zenepedagógusok, az iskolai egykori tanárai húzták le a fehér kendőket a diplomákról. A dokumentumokat a Tálos Edit Alapítvány hozatta helyre. Az egyik 1911. június 19-én kelt, Hermann László zenetanári oklevele, a másik a névadó énektanári címéről tanúskodik, 1912. március 29-én került rá pecsét.

 

Az ünnepeltet huszonhárom éves korában hívta meg az újonnan alapítandó zeneiskola élére a Székesfehérvári Zeneműkedvelők Egyesülete.

A múlt jeles dokumentumait a Tálos Edit Alapítvány restauráltatta
Fotós: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium I. Hermann László Vonós Kamarazene Találkozóján öt korcsoportban mutatták meg tudásukat az iskola növendékei a zsűri, a szülők és a közönség színe előtt. Ovis előképzősöktől kezdve a legnagyobbakig. Jellemzőek duóban muzsikáltak a résztvevők, legtöbbször a hegedűk és a csellók szólaltak meg.

A jövőben egyébként regionális szinten, a környék zeneiskoláinak meghívása mellett kívánják megrendezni a találkozót a szervezők.

Előképzős növendékek is felléptek
Fotós: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Palócz Réka, iskolaigazgató, vagyis a névadó jelenlegi utódja a megnyitón elmondta, nagyon örül, hogy létre jöhetett ez a vonós találkozó. Hagyományosan sok vonós hangszeren tanuló diák jár hozzájuk. Mint fogalmazott, a muzsikálás egyik legnemesebb formája az együttzenélés.

A kora délután kezdődő, s estébe nyúló találkozón mintegy hetven diák lépett színpadra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában