19 alkotó képeivel

2018.05.04. 21:22

Versek és exponálás – megnyílt a Most

Már a 19. Kortárs Művészeti Fesztivál keretében nyílt meg a Most című kiállítás a Pelikán Galériában. 

Bokros Judit

Rendhagyó, ötletes, a tárlat címéhez méltó megnyitó részesei lehettek azok, akik pénteken kora este a Pelikán Galériánál gyülekeztek. A Székesfehérvári Művészek Társaságából ezúttal 19 alkotó mutatja be fotóit a kiállítóhelyen. Érdemes körülnézni, mert vannak igen figyelemfelkeltő művek.

 

A közönséget Mosberger Róbert és Falvay Miklós, a tárlat kurátorai köszöntötték. Utóbbi elmondta: a művészeknek szükségük volt egy hívószóra az alkotáshoz, ez lett a „Most”. A pillanat jelentőségének, megörökítésének szellemében pedig felkérték Gellén-Miklós Gábor költőt, hogy írjon 19 rövid verset a megnyitóra. E műveket, haikukat a szerző olvasta föl a belváros egy-egy pontján, miközben a művészek és a közönség együtt haladt a Zichy ligetig (mert május 13-án, 17.30-kor itt nyílik meg a tárlat második része). Eközben azonban minden helyszínen fotó készült a csoportról a Mosberger Róbert által sörösdobozokból átalakított, camera obscura-ként működő szerkezettel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában