A Bolero Cristina nagy ajándéka

Ravel zenéjére már sokan készítettek koreográfiát. A Székesfehérvári Balett Színház vezetője, a Harangozó-díjas koreográfus, Egerházi Attila is megalkotta a maga változatát, amelyet Fehérváron felújítva láthat a közönség. A kortárs táncszínházi darabot már bemutatták, ám az most egy úgynevezett triple buildest része lesz, négy másik koreográfiával együtt.

A Boleróban hatan szerepelnek, három férfi és három nő. Utóbbiak egyike a spanyol Cristina Porres Mormeneo, akinek tüzes, déli lénye szinte minden eddigi előadáson megnyilvánult. A táncművészről megtudtuk: 4 évesen kezdett klasszikus balettet tanulni. Kezdetben ugyan az anyai szigornak köszönhetően jutott el az órákra, ám hat év után úgy érezte: nagyon megszerette ezt a műfajt. Akkor került be a konzervatóriumba egy Barcelona melletti kisvárosban, ami nagy örömmel töltötte el. Pár év után mégis úgy érezte, mégsem elég tehetséges, nem neki való a tánc, ám ekkor ismét édesanyja ösztönözte arra, hogy fejezze csak be azt a hat éves képzést. Így Cristina maradt, s nem bánta meg, mert átlendült a holtponton, és újra teljes beleéléssel tudott táncolni.

Az iskola elvégzése után, 18 évesen próbatáncra jelentkezett különböző együttesekhez. Járt Ausztriában, Lengyelországban, Hollandiában, majd megismerkedett Egerházi Attilával, aki akkoriban a Magyar Balett Színház vezetője volt Gödöllőn. Ő először ösztöndíjasként foglalkoztatta Cristinát, aki másfél év múlva szerződhetett ahhoz a társulathoz.

Kiderült: a Bolero című darabjukat akkoriban kifejezetten Cristina számára koreografálta Attila, azért, hogy legyen mivel belépnie a balettbe. Az előző koreográfiák ugyanis erre nem biztosítottak lehetőséget. Cristina elmondta: számára akkor is és most is nagy ajándék ez az alkotás, mindig szívesen táncolja. Amit ma Fehérváron láthatunk, az kisebb módosításokkal nagyban hasonlít az eredeti tánchoz, de a díszlet más. S attól is másképp hat ez a darab, mert a másik öt táncos teljesen új.

Cristina aztán a társulat egy részével követte Egerházi Attilát a cseh South Bohemian Theatre-höz, amelynél hét évet töltöttek. Kortárs táncot adtak elő, ebbe vonták be a klasszikus baletthez szokott cseh társulatot. Nem volt könnyű, de végül összeszoktak, s a munka meghozta a gyümölcsét. Hét év után azonban onnan visszavezetett az út Magyarországra, méghozzá Székesfehérvárra, ahol tavasszal vált hivatalossá a balett színház megalakulása.

Egerházi Attila és Cristina – ők egyébként 10 éve egy párt alkotnak –, valamint három másik táncos azonban már egy éve itt él és próbál, hogy minél jobban bekerüljenek a város vérkeringésébe. Cristina úgy érzi, ez sikerült is. Nagyon szereti a belvárosi helyeket, a magyarokat pedig összességében pozitívnak, segítőkésznek tartja.

A kemény napi próbák és az előadások mellett tanítást is vállal: jelenleg két, gyerekekből álló és egy felnőtt csoportja van. Ott is klasszikus balett alapú kortárs táncot tanít, azt, amit az azóta kibővült fehérvári társulatuk is képvisel.

Az újabb bemutatót nagyon várja, intenzíven készülnek társaival.