Az eredeti művekhez méltó színpadi előadás lett a „Perelj, Uram!”

Mivel az alapműként szolgáló kisregény szerzője, Sobor Antal (1933–2010) és a színpadi átiratot készítő Román Károly (1933–2017) is fehérvári volt, a valós történetet feldolgozó „Perelj, Uram!” pedig részben Csákberényben játszódik, így itt, Fejér megyében a magunkénak érezhetjük ezt az előadást.

Szikora János színházigazgató tavaly olvasta a színpadi adaptációt, azután a kisregényt, s azt gondolta: a művet hamarosan be kell mutatni – nyilatkozta előzetesen lapunknak. Azzal pedig, hogy az ősbemutató időpontját a nemzeti gyásznapra, az elsősorban az aradi vértanúkra emlékeztető október 6-ra időzítették, arra is utalni akart a rendező: 1848–49 vértanúi nem csupán tizenhárman, hanem sokkal többen voltak. Értük is szólt ez az előadás.

Időben a szabadságharc vége felé járunk, amikor a császári csapatok Haynau vezetésével megkezdik a függetlenségi törekvések megtorlását. A helyszín Csákberény, ahol a katonák beszélgetéséből derül ki: a berényi jegyzőt megtámadták és elűzték a falubeliek. Aztán szóba kerül a két pap, akik állítólag uszítják a népet. A katonák gúnyosan, a megtorlás vágyával beszélnek a kis magyar falu lakóiról, ám köztük sincs teljes egyetértés mindenben. Feszült helyzetek tanúi lehetünk, amelyek fő okozója a társai által is szadistának tartott Stöckl főhadnagy (Kuna Károly) viselkedése, aki éles szóváltásba keveredik Förhécz őrmesterrel (Fehérvári Péter). Megérkezik aztán Wunyewsky százados (Juhász Illés), aki levélben, örömmel hozza a Manszbarth Antal katolikus plébános és Szikszai János református lelkész letartóztatásának elrendeléséről szóló hírt.

A letartóztatásokról itt két falubeli beszélgetéséből értesülhetünk. A kihallgatást már Hartlieb főhadnagy (Egyed Attila) és társa, Valkay hadnagy (Kelemen István) végzi, miközben kint több falubelit megbotoznak.

A néző várakoztatása után ekkor lép színre először Manszbarth Antal (Imre Krisztián játssza). A finom vonású, magas, csöndes, 27 éves plébános megtudja: a vád az, hogy kihirdette a templomban a debreceni magyar kormány függetlenségi nyilatkozatát. Ezt a pap elismeri, ám hozzáteszi: „Hazám törvényes rendje mellett gyakoroltam kötelességemet.” Manszbarthot a szókimondó, 50 éves Szikszai (Gáspár Sándor) követi. Ő szintén elismeri, nagyon is büszkén, hogy kihirdette a nyilatkozatot. Majd a határozott leintés ellenére elénekli a címadó, 35. zsoltárt: „Perelj, Uram, perlőimmel…”

A két pap sorsa innen kezdve szinte megpecsételődik. Nagyigmándra viszik őket, ahol közös helyiségben várják az ítéletet. A rögtönítélő hadbíróság Ernst vérbíró (Kozáry Ferenc) vezetésével kimondja: felségsértés miatt kötél általi halál vár rájuk. Haynau ezt – mintegy kegyelemként – lőpor és golyó általi kivégzésre változtatja.

Utolsó együtt töltött óráikban a papok között értékes beszélgetések zajlanak le. Amolyan utolsó vacsorát is elköltenek, amelyet egy bátor nő, Fehér Dánielné (Nagy Judit, a Szabad Színház tagja – a társulatból többen is szerepelnek az előadásban) visz be nekik lopva.

A papok szembenéznek gyilkosaikkal (leszámítva Haynaut, akit sosem látunk). Az öt katona lő, a vaktöltényes fegyverek hangosan eldördülnek, a két test összeesik. A nép a tragédia hírére, minden tiltás (jó ideje nem szabad harangozni) ellenére összegyűlik – „egyetlen néma készülődés volt a falu” –, s többen, lassan, együtt meghúzzák a harangot.

Az eredeti művekhez méltó, fontos előadás született.