A székesfehérvári vastuskó a legényvándorlás egyik ránk maradt tárgyi emléke

Városi mesterré csak azok a legények válhattak, akik a kötelezően előírt, kettőtől öt évig tartó vándorlást teljesítették. Mesterlegényeink vándorútja az osztrák örökös tartományokba, Németországba vezetett, és hozzánk is érkeztek német, cseh, lengyel és horvát vándorlegények. Ipolyi Arnold, a 19. századi művelődéstörténet-írás nagy alakja, elsősorban a legényvándorlás óriási jelentőségét szem előtt tartva a következőket mondta: „Vitathatatlan, hogy a céhek alakulása legalábbis oly korszakos tény a népek történetében, mint akár a népvándorlások, vagy a keresztes hadjáratok, akár a politikai forradalmak, vagy a hitújítási mozgalmak.”

A legényvándorlás egyik ránk maradt tárgyi emléke a székesfehérvári vastuskó, amely a Szent István Király Múzeum néprajzi állandó kiállításában látható. Ez egy 132 cm hosszú, átlagosan 15 cm átmérőjű, vaslemezzel borított faág, felül három rövid ágcsonkkal. A vaslemezt négy vaspánttal erősítették a faágra. A vastuskón középen egy igen erős vaspántot találunk, amivel eredeti felállítási helyén a falhoz rögzítették. A vaspánt külső felén hatalmas, kör alakú, 11 cm átmérőjű lakat lóg. Nem nyitható, zárszerkezet nélküli lakatutánzat. A vaspántba készítője az 1835-ös évszámot véste. A vastuskó felületét teljes egészében elborítják a belevert, különböző nagyságú, formájú és anyagú kovácsolt szögek. Némelyik szöggel átlyukasztott réz egykrajcárost is vertek rá. A krajcárok között vegyesen magyar és német feliratú is akad. Közülük a legkésőbbi az 1851-ben vert egykrajcáros. Hagyomány szerint az 1842-es évszámú rézpénzt a vándorszínész Petőfi Sándor szögezte a tuskóra, aki az év novemberében a székesfehérvári Pelikán fogadó színháztermében játszotta első szerepét.

Ugyancsak helyi hagyomány szerint a vastuskó a 18. századból való, s ekkor még a városkapunál állt. Lakatja még a török időkből származnék, állítólag a régi várkapu lebontásakor ásás közben találták, titkos rugóra jár, és nem lehet kinyitni. A vastuskóba a Székesfehérvárt érintő, vándorló mesterlegények egy-egy emlékszöget vertek. Egy Zsolnai nevű székesfehérvári mesterlegény a 19. század első harmadában bevándorolta egész Ausztriát és Németországot. Öregkorában, az 1870-es években gyakran emlegette, hogy ahol csak megfordult, mindenütt bevert egy-egy emlékszöget a vastuskóba, vagy ahol ilyen nem volt, az útirányt jelző oszlopba, a híd karfájába. Évek múlva ugyanabba a városba érve örömmel fedezte fel régi emlékszögét. A helyi hagyománnyal nem mindenben egyeznek a vastuskóra vonatkozó történeti adatok. Moenich Károly városi levéltáros szerint a vastuskót 1830 körül állították fel a Városház téren a Kreizler-ház sarkán. Később a Szőgyény–Marich-házban lévő Lakos Ignác-féle termény- és lisztkereskedés előtt állott. A 19. század végén a Szent Korona utcai „Vas tuskóhoz” címzett vendéglő cégére lett. Innen Héjj Ferencné, a megözvegyült vendéglősné 1911-ben Győrbe vitte, ahova férjhez ment. Az értékes vándoremléket második férje, Kiss Mihály 1938-ban Győrből ajándékozta vissza a székesfehérvári múzeumnak. Az ajándékozás írásos dokumentumait a Szent István Király Múzeum adattára őrzi. Kiss Mihály 1938-ban Székesfehérvár polgármesteréhez küldött levelében ajánlotta fel a vastuskót a város számára:

Méltóságos Uram! Bocsánatot kérek, hogy soraimmal zavarom, de miután a pesti lapokból olvasom, hogy régiségek után a Szent István évre ásatásokat végeznek, hát nálam is van Székesfehérvárról egy igen régi vas tuskó, tele verve vas szegekkel. Én szívesen felajánlom, ha kell, én a feleségemtől örököltem, az pedig Szőgyény Marich László akkori berlini nagykövettől kapta. Nekem értéktelen, mert nem tudom az eredetét, és nálam elkallódik, de Székesfehérvárnak emlék. Abban az időben feleségem székesfehérvári lakos volt, Héjj Ferencnek, a kálozi vendéglősnek neje volt. Maradtam mély tisztelettel Kiss Mihály Győr, Kálvária út 11 szám.

A polgármesteri hivatal a levelet „szíves tudomásulvétel és a bölcs belátása szerint szükségesnek mutatkozó intézkedések megtétele végett” másolatban megküldte a Székesfehérvári és Fejér megyei múzeum igazgatóságának. Marosi Arnold múzeumigazgató levélben intézkedett a vastuskó átvételéről:

Tekintetes Kiss Mihály úrnak Győr, Kálvária út 11. sz. Mélyen tisztelt Uram! A polgármester úr őméltósága megküldve a múzeumnak hozzá intézett becses sorait, engem bízott meg a levélre való válasszal. E megbizatás alapján hálásan köszönöm, hogy a szóban levő vas szegekkel tele vert tuskót, mely itt Fehérváron valamikor a vándorlegények szállójának volt tulajdona és a szegeket ősi szokás szerint az átutazó vándorlegények verték abba, szíves volt Székesfehérvár városának felajánlani. A város azt a városi múzeumban kívánja elhelyezni, miért is kérem annak, mint vasúti szállítmánynak, a Fejér vármegyei és Székesfehérvári Múzeum címére megküldését. A felmerülő költségeket a múzeum készséggel megtéríti és a tuskót mint Uraságod adományát fogja leltárába bevezetni. Kiváló tisztelettel

III. 5. Marosi Arnold kir. kormányfőtanácsos, múzeumigazgató

Vastuskók az egykori magyar királyság néhány nagyobb céhközpontjában találhatók: Pozsonyban, Győrben, Szekszárdon, Budán, Pesten, Aradon és Temesváron. Előképük valószínűleg a bécsi Szent István-templom közelében egy biztosítótársaság 19. század végén épült palotájának sarkán erre a célra kiképzett márvány falfülkében ma is látható vastuskó (Stock im Eisen). Andersen, a nagy dán meseíró a pesti vastuskó bemutatása kapcsán a bécsit is említette 1842-ben megjelent útirajzában: „Az egyik utcában egy vasfa áll, éppen úgy, mint Bécsben a Duna menti őserdő egyetlen emléke. Minden vándorló mesterlegény belevert egy szeget a fába, amíg csak akadt pont, ahová bele lehetett verni, s így a fából valóban vasfa lett, fa, amelyik csupa vasszögből áll.” Ausztriában Bécsen kívül csak az alsó-ausztriai Waidhofen an der Ybbs városában található vastuskó. Hiányoznak a vastuskók már a középkorban erős céhes ipari hagyományokkal rendelkező Németországból, sőt a felvidéki és az erdélyi szász városokból is. Mindez megerősíti, hogy a magyarországi vastuskók a bécsinek újabb, 19. századi másolatai. A vastuskó a Béccsel sűrűn érintkező, részben ausztriai eredetű iparos polgársággal rendelkező magyarországi városokban a céhes ipari hagyományok egyik ránk maradt emléke.

Székesfehérváron a Palotavárosi Skanzenben, a Mesterségek Háza udvarán 2011-ben felállított vastuskó avatására engem kértek fel. Egy alumínium kétpengőst vertem rá emlékül.