2019.01.14. 15:30
Alba Regia Táncegyüttes: Megkezdődött a hetvenéves jubileum ünneplése
Idén először énekelhettek, táncolhattak együtt a gyerekek az Alba Regia Táncegyüttes táncházi mulatságán szombaton. A kézműves-foglalkozáson bőr pénztárcát készítettek, a parketten pedig újévi dalokra rophatták Kneifelné Laczkó Krisztinával.
Nemcsak azért volt különleges a szombat esti mulatság az Alba Regia Táncegyüttes táncházában, mert az új év első ilyen programja volt, hanem azért is, mert a szervezet 2019-ben ünnepli hetvenéves jubileumát, s ennek nyitányaként fogadták ezúttal is nagy szeretettel a családokat az eseményen – fogalmazott Majoros Andor, az egyesület vezetője. Így hát ez az esztendő a táncegyesület számára kiemelt fontosságúnak ígérkezik.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/aN79dNtYHZqWNS-Ihke8sCuk6AeKQMkqCjDB6sUeei8/fill/800/533/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5YmY2MDU3ZjMzNzQ2NjJiOGM0NzU3NjUyYmQ3ZTEy.jpg)
– Nagyszabású egyéves rendezvénysorozatot szerveztünk, melynek nyitánya ez az első táncház – tette hozzá az egyesület vezetője, kiemelve a farsangi, tavaszváró, húsvéti programokat, a táncház napját, a szüreti mulatságot, Szent Mihály és Szent Márton napját, valamint a Mikulás-ünnepségüket. – Ez a jól bevált tematika az idei programok szerves részét képezi, amelyek mellett megjelennek a nagyszabású események is, úgymint a Táncművészeti Világnapi Gála a Vörösmarty Színházban. Erre meghívtunk minden táncost, akit csak lehetett az elmúlt hetven évből. A próbafolyamatok most kezdődnek az áprilisi fellépésre.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/zUch8FUIlLjswBS-FUh6gGv2dIo6GqlqYcVANP9H7qI/fill/800/533/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ3MDcyNWI0NGQ5NjQ0OGQ5ZGZjNDdhNjhkY2YwNGEw.jpg)
Mellette lesz márciusban a Családban marad című program, amelyen azok a családok vesznek részt, akiknek több generációját is „megfertőzte” a táncegyüttes munkássága az elmúlt hetven évben – emelte ki az egyesület vezetője, ahogy a következőket is: a Mezőföld virágai szólótáncverseny, s a Nemzetközi Néptáncfesztivál is nagy eseménynek számít majd, melynek államalapítási ünnepén, a Táncra magyar!-gálán is az elmúlt hetven évet fogják bemutatni. – Nagy munka áll előttünk, de várakozással és örömmel tekintünk az idei év elé, és nagyon örülünk, hogy ilyen sok táncos összejött a szólításunkra – tette hozzá Majoros Andor.