Gorsiumos diákok fotókiállítása látható a Budai úti könyvtárban

Nem kívánom összevetni a nagy fotóművészt a Gorsium Gimnázium ifjú alkotóival, de azt azért megjegyzem, hogy miközben nézzük ennek a kiállításnak a képeit a fehérvári Budai úti könyvtárban, az itt is igaz, hogy muszáj úgy látnunk a világot, ahogyan ők láttatják. Legalábbis addig, amíg nézzük a rögzített pillanatokat. Mert valamennyi fotó igencsak szuggesztív. „Vissza a múltba” – ez a címe a kiállításnak, és ezt is többféleképpen értelmezhetjük. Hiszen ha a témákat és a fekete-fehér megvalósításait nézzük, akkor elmerenghetünk sok mindenen. Mondjuk a Petőfiről hajdan készült dagerrotípia és a mai digitális technika között eltelt időről. Az eltűnt idő nyomairól… Közben személyes életünk emlékképei közül is fölrémlik néhány, hogy csak a 424-es gőzmozdonyt említsem, meg a vele kapcsolatos diákvonatos, sajnos, már igencsak nagyon régi mozzanatokat. És az is szép, ahogy ott ül merengő tekintettel egy mozdonyvezető a már nem pöfögő járgány elején.

De sok egyéb példát is hozhatnék Bödő Viktória tanítványainak munkáiból. Sok emlékezetes képnek az élményét. Egy kislány ragyogó szemét, két szép szempár találkozását, a félholdat a szürke belvárosi utca fölött, az üvegen látható apró csodákat, egy szomorú tehénfejet a kerítésnél, aztán szinte hallom a vízesés önnön robaját, látom a reszkető vízen úszó vadkacsát, a növények fölnagyított szépségét, az emberi magány és kiszolgáltatottság szelíd ábrázolását egy padon vagy a metrón, az árnyékok és a fények játékait, a fekete-fehér fotográfiákat. És mondhatom a hétköznapok tovatűnő pillanatait, a diáktársak közelségét, a teremtett világ nyújtotta szépségek megörökítését. Mívesek ezek a képek, és tovább táplálják reményeinket abban az időben, amikor forr a világ bús tengere szerte a Földön. És azt se feledjük, hogy rengeteg fotó készül a modern, digitális világban. Ahogy már említettem máskor, túl sok is! És mégis azt mondom, érdemes fotózni. Sőt, lehet, hogy kell!