Zongoradarabok, ifjaktól a hermannban

2019.01.25. 15:30

Hetven diák versengett pénteken az V. Alapfokú Szanyi Irma Zongoraversenyen

A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI a Tálos Edit Alapítvánnyal közösen szervezte meg a versenyt, amelyre négy megyéből – Fejér, Somogy, Tolna és Veszprém – neveztek az alapfokú zenei oktatásban résztvevő fiatalok. 

Bokros Judit

A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI a Tálos Edit Alapítvánnyal közösen szervezte meg a versenyt, amelyre országosan négy megyéből – Fejér, Somogy, Tolna és Veszprém – neveztek az alapfokú zenei oktatásban részt vevő fiatalok. Szanyi Irma egyébként a zeneiskola névadójának, Hermann Lászlónak a felesége, és az intézmény zongoratanára volt.

 

Fóris István igazgatóhelyettestől megtudtuk: kétévente van náluk ilyen megmérettetés, amelyen 8-tól 19 éves korú zongoristák vesznek részt. Ezúttal hetven nevezés érkezett, a legtöbb (20) diák a Hermannban tanul. A versenyzők helyzetén az elmúlt évekhez képest kissé könnyítettek, azért, hogy a követelmény ne riassza vissza a fiatalokat. Nem szabtak meg konkrét műveket, hanem két, egymástól teljesen eltérő karakterű, szabadon választott darab előadását várták. A fehérvári szerepléssel a következő hónapokban rendezendő országos zeneiskolai zongoraversenyre is lehet készülni.

A Szanyi Irma-versenyt kategóriánként értékelik, de külön jutalmazhatják még a legkiemelkedőbb zongoristát is. A kezdés előtt Fóris István után az alapítvány kuratóriumi tagja, Nagyné Szűcs Éva köszöntötte a megjelenteket, majd bemutatták a háromtagú zsűrit. Közülük Hegyes Ádám zongoraművész két darabot játszott el, remek felütést adva a versengésnek. Ezután a fiataloké volt a lehetőség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában