2019.02.10. 15:00
A hamuba sült pogácsa, ami soha el nem fogy – Józsa Judittal beszélgettünk
Józsa Judit, Erdélyből elszármazott keramikusművésznek Székesfehérváron, a Szent Istvánról elnevezett művelődési házban látható a kiállítása. Ennek apropóján beszélgettünk az alkotóval.
„Hálás vagyok a közönségnek, hogy nem engedi el a kezemet, akárcsak a Jóisten”
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
Alkotásai tematikájukban is különlegesek…
– Valóban. Nem korongokkal készült fazekastárgyak, hanem hajtogatott kisplasztikák. Gyerekkoromban, 11 évesen mintáztam a legelső kis szobromat, akkor kitaláltam ezt a technikát. Különböző vastagságú, kisebb, nagyobb, erőteljesebb, vékonyabb lapokat hajtogatok és állítok össze az agyagból úgy, hogy belül a szobor üreges marad. Ezáltal a kompozíció kiégethető. Ez azért is izgalmas, mert egy szobor fejét nem kell elvágni ahhoz, hogy kiüregeljem. Én ugyanis a hüvelykujjamon mintázom meg az arcokat. Tavaly mintáztam a Boldogasszony című kiállítási anyagomat, ami most Fehérváron látható. Az ott látható alkotások azonban más technikájúak. Esetükben ötvöztem a korongozást is, hiszen harang formájú talapzatra mintázott Szűz Anya alakokról van szó, áttört hátlapokkal.
A szobrai sem mindennapiak!
₋ A tematika különösen fontos a számomra. Elsősorban a magyar nemzeti téma érdekel. A galériám Budapesten is e köré van kialakítva, mert úgy éreztem, hogy erre van szükség leginkább Magyarországon és Budapesten. A magyar nemzeti művészet, mint olyan, még mindig nincs a helyén kezelve, pedig jó néhány olyan művész van, aki erre tette fel az egész életét. Számomra fontosak a történelmi témák. Hatalmas sorozatot mintáztam magyar nagyasszonyokról, mintegy 60 nagyasszonyt eddig. Állandó kiállításban láthatóak ők a galériám emeleti részén. De megmintáztam a magyar táncokat is. Megmintáztam a magyar mesevilágot, s egy egész sorozatot a népi életképekből, a kihaló félben levő mesterségekről és népszokásokról. Gyönyörűek aztán a magyar népviselet csuda dolgai. Ezek színes kisplasztikák, földfestékes kis szobrok. De mintáztam honfoglaló magyarokat is. Amire pedig igazán büszke vagyok, az a magyar erénykatalógusom, amit 2012-ben készítettem el. Olyan dombormű sorozatot hoztam létre, amelyeknek keresztanyja Jókai Anna, aki „hondaláknak” keresztelte el őket. Aztán persze vannak a nagy szobrok, amik valóban nagy munkák. Ilyen a magyar anyanyelv kompozíciója, ami majdnem három méter magas és egy életfa, csodálatos magyar szavakkal. Vagy éppen a magyar lélek szobra, ami embernagyságú és egy hatalmas nagy, csomós nyárfagyökérből emelkedik föl úgy, hogy szinte kirepül. Ez most a szegedi dómban, a papucsos Madonna lába alatt van az altemplomban.
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
Milyen a fogadtatása ezeknek a műveknek?
– Én azt érzem, hogy a magyar emberek nagyon szeretik a munkáimat. És ezért én hálával tartozom a Jóistennek, hogy egy olyan családban születhettem, ahol fontos volt a hagyomány megőrzése meg a magyar történelemnek az ismerete. Ez nagy büszkeség számomra, és hálás vagyok a közönségnek, hogy nem engedi el a kezemet, akárcsak a Jóisten.
Hajtogatással és mintázással készült Mária-kerámiaszobrokat készít Józsa Judit
Említette a családját. Erdélyből származik és korondi fazekas népművészek a szülei…
– Édesapám Józsa János fazekasmester, aki február 20-án lesz 77 éves. Nagy tárlatot rendezek a galériámban Budapesten neki születésnapja alkalmából, és el is fog jönni, ha minden igaz.
Isten éltesse az édesapját. De mit jelent mindez önnek?
– Büszke vagyok arra, hogy székelynek születtem. Néha konok is vagyok, úgy, ahogy a székelyek szoktak lenni… De az a hamuba sült pogácsa, amit az én édes szüleim tettek abba a szimbolikus tarisznyába, az olyan, hogy soha el nem fogy. Minden egyes alkotás, legyen az bármily nagy, vagy bármily kicsi, annak a hamuba sült pogácsának a morzsájából van…
