2019.02.27. 15:00
Irodalmi felolvasóestet tartottak Ráckeresztúron
A községi könyvtár szervezésében Ráckeresztúr idén is csatlakozott az országos Wass Albert-felolvasáshoz. Igaz, ezúttal néhány nappal később tartották a rendezvényt, amelyen megemlékeztek a száz éve elhunyt Ady Endréről is.
A nyolcadik osztályos Ferenczi Dávid is szavalt a rendezvényen
Fotó: Gajdó Ágnes / Fejér Megyei Hírlap
A település könyvtára hat évvel ezelőtt csatlakozott először az országos rendezvényhez, azóta minden év februárjában összegyűlnek az irodalmat kedvelők, s a magyar költészet kimeríthetetlen kincsestárából válogatva örvendeztetik meg egymást egy-egy szép, tanulságos elbeszéléssel, mesével, verssel. Számos költő, író gondolatát hallhatták már az érdeklődők az évek során, s nem múlt egyetlen irodalmi est sem lélekemelő pillanatok nélkül.
Az idei felolvasóest elején a szokásokhoz hűen elhangzott Hegedűs Gergely András köszöntője, melyben az országos felolvasómaraton kezdeményezője kiemeli, hogy a magyar irodalom szellemóriásainak megidézésével nem a múltba szeretnénk révedni, hanem itt és most teremteni akarunk, jót és szépet cselekedni a közösségért, amelyben élünk.
A közösséget megtartó erő a kultúra is, amelyet nem lehet és nem is szabad kikerülni. E gondolat jegyében emlékeztek a száz évvel ezelőtt elhunyt Ady Endrére, aki a modern magyar líra egyik legmeghatározóbb alakja. Szenvedélyes szerelmi költészete, istenkereső versei mellett karcos stílusú publicisztikája máig ható. A minikiállítás és az elhangzott versek – A magyar Ugaron, A Hortobágy poétája, Karácsonyi ének, A Halál rokona, Krisztus-kereszt az erdőn, Őrizem a szemedet – Ady szinte teljes életművét megidézték.
Ady és Wass Albert mellett Vörösmarty egyik verse, Jékely Zoltán Farkaskalandja, Fekete István Márciusa és Lázár Ervintől A nagyravágyó feketerigó című novella is sorra került az este folyamán. Volt, aki kedvenc meséjét hozta, s volt, aki egy kedves anyák napi költeménnyel érkezett, ezzel köszöntve hetvenesztendős édesanyját és kilencéves kislányát.
Az irodalombarátok összejövetelén megemlékeztek a néhány nappal ezelőtt elhunyt Fésűs Éva költőről, meseíróról is, akinek írásain számos generáció nőtt föl. Kevésbé ismert talán, hogy Az ezüst hegedű, Az aranypofácska, a Csupafül, A palacsintás király alkotója nem csak gyerekeknek mesélt – összegyűjtött versei Csepp víz címmel jelentek meg. A felolvasóest az egyik fájdalmasan időszerű költeménnyel zárult: „Lassan elengedő gyökereimben / érzem a remegést, / s egy mámorító titkot, / hogy élni nagyon szép volt. / Csak ezt akartam elmondani még”.