Kell a közös meseélmény

Szerdán a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár NépmesePontjában, egy szakmai képzésen is ez volt a téma. A pedagógusok, könyvtárosok, más, gyerekekkel foglalkozó területen tevékenykedők számára meghirdetett eseményen Bajzáth Mária, a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely szakmai vezetője és Domokos Mariann szövegfolklorista, jogász, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos munkatársa tartott előadásokat.

Már maga a környezet is a meséhez kapcsolódik, hiszen a NépmesePont éppen azért jött létre, hogy ott a magyar népmesekincs alapján felolvasásokat, vetítéseket, foglalkozásokat szervezzenek óvodás és iskolás gyerekeknek. A képzésen azonban nem csupán a nép-, hanem a műmeséről is szó esett, s az is téma volt, miként szolgálják ezek a fejlődést, miért is van annyira fontos szerepük a gyermekek életében.

Domokos Mariannt először arról kérdeztük, mit is jelent pontosan az, ha valaki szövegfolklorista. Röviden talán úgy foglalhatnánk össze, hogy ez egy, a néprajztudományon belül elhelyezett tudomány, amely a folklór szövegszinten megragadható ágával foglalkozik.

A szakember a népmese kutatástörténetét követi nyomon, azt, hogy a 19. században hogyan kezdték el a gyűjtést, melyek voltak a módszerek, hogyan jegyezték le a meséket, és mit engedett meg magának például egy szerkesztő. Domokos Mariann hangsúlyozta: a mese alapvetően nem gyerekeknek szóló műfaj volt. Hosszú kultúrtörténeti folyamat eredménye, hogy eljutott a polgári gyerekszobákig, s az érték-, valamint a normaközvetítés eszközévé vált.

Kicsit kevésbé szakmai oldalról megközelítve megtudtuk, mennyire fontos az élőszavas mesemondás, már csak azért is, mert ez a szülő és a gyermek közös tevékenysége. Ráadásul ezzel valóban ellensúlyozhatók valamelyest a modern kor technikai vívmányainak, az átalakult életmódnak a káros hatásai. Tehát a túl sok kívülről jövő vizuális inger helyett valóban meg tud mozdulni a gyermeki képzelet, és a mesehallgatás vagy -olvasás során a „lelassulás” is elérhető. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyermek ne nézzen mesét, csak nem mindegy, mennyi időt tölt el ezzel a tevékenységgel, és milyen filmet, mesét néz. Ahogy az sem mellékes, milyen mesét hallgat. Vannak ugyanis kevésbé jól sikerült feldolgozások, mind írott, mind vizuális formában.

A magyar népmesék filmváltozata például kiválóan működik, a jó animáción, a remek feldolgozáson túl részben azért is, mert szövegfolkloristák válogatták a szöveget. Ám van olyan nyomtatott kiadás, amely kevésbé jól sikerült.

A szülőnek mindenképpen érdemes jelen lennie mesenézéskor, -hallgatáskor, hogy ha a gyermek valamit nem ért vagy félreért, akkor azt rögtön meg lehessen magyarázni. A népmesék mellett a műmesék is igen fontosak, ám ezeket is meg kell válogatni. A gyermek jelzésére érdemes figyelni, hiszen lehet, hogy éppen egy, a felnőttnek nem tetsző szerző könyve válik be nála. Rendszerint többször kéri ugyanazt, ám ennek is megvan az oka.