Páratlan Réber-grafikák: az alkotóról Wehner Tibor művészettörténész mesélt a Hetedhétben

A fenti szójáték azonban találó abban az értelemben, hogy a rendezvény vendége, Wehner Tibor művészettörténész sokat foglalkozott Réber munkásságával, értő ismerője műveinek. Már a nyolcvanas években szorgalmazta, hogy a művészettörténész-szakma rendezze Réber Lászlóval kapcsolatos adósságát, hogy a kivételes életmű a méltó helyére kerülhessen. Ezért Réber örököse, lánya, Widengard-Réber Krisztina a grafikusművész halála után Wehner Tibort kérte fel, hogy írjon tanulmányt a Réber László autonóm grafikáit tartalmazó, Korrajz című kiadványhoz. A kötetet Réber csak tervezte, ám végül halála után tíz évvel jelent meg a hiánypótló munka – derült ki az esten, s az is elhangzott: igazán nagyszabású életműtárlatot is csak az alkotó halála után rendeztek önálló grafikáiból.

Pedig a hetvenes években sokat szerepelt autonóm grafikákkal az Élet és Irodalom (ÉS) című hetilap hasábjain, a Páratlan oldalon, ahol zseniálisan, ironizálva, néhány vonallal fogalmazta meg filozofikus gondolatait.

Hetedhét Réber!

A Hetedhét Játékmúzeum Hetedhét Réber! sorozatában a moderátor, Gábor Gina először arra tért ki: Wehner vonzódása a Réber-féle abszurd, groteszk világhoz nem véletlen. Wehner diákkorában irodalmi szövegeit a groteszk hazai nagymesterének, Örkény Istvánnak küldte el, akinek egyperceseit szintén Réber László illusztrálta. Weh­ner Tibor elmesélte: ahogyan Örkény annak idején, az 1960-as években új hangot hozott a prózában, a szépirodalomban, úgy mutatott újat a grafikában Réber László, akit teljesen sajátos formanyelv jellemzett. Az Egyperces novellák kötetben egymásra is találtak: Réber nem „pusztán” illusztrálta az Örkény-szövegeket, hanem önálló grafikái kiegészítették a sajátos hangvételű örkényi világot. Abban az időben a történelemben óriási változások érlelődtek, szikrázott a levegő, a két alkotó pedig ezt a valóságot ragadta meg és tükröztette, a maga módján.

A magyar grafika aranykorának a hatvanas éveket tartják, pedig – vagy éppen ezért – a művészek csak bizonyos keretek között érvényesülhettek. A hatalom és képviselői adott szintig engedtek az avantgárd formabontó megnyilvánulásainak, politikai tabutémák azonban nem kerülhettek napirendre. Így az alkotók leginkább a könyvillusztrálásban tudtak érvényesülni, ez hozta föl magas szintre a magyar grafikát. A művészek megélhetésként is színvonalasan űzték a mesterséget.

A karikatúra és az újságrajz is működött, de dolgoztak politikai felhangoktól mentes alkotók is. Ilyen volt Kaján Tibor mellett Réber László, aki főleg az ÉS-ben közölt újságrajzokat. Ezeknek nem volt közük a napi aktualitásokhoz, politikához, inkább filozófiai mélységeket tükröztek – épp ezért képesek ma is hatni.

Fehér papíron fekete tollal

Wehner Tibor egy korábbi, az Új Művészet folyóiratban megjelent írásából felolvasva összegezte, melyek a Réber-­rajzok főbb ismérvei. A művész fehér papíron fekete tollal, néhány vonalból alakította sokszor görbe tükröt mutató képeit. Leegyszerűsített motívumokból építkezett, szinte teljesen eszköztelenül, csak a lényegre koncentrálva.

Szerényen, visszafogottan dolgozott, nem akart mindenáron előtérbe kerülni. Önmagával szemben szigorú, tartózkodó személyiség volt, ezért is lehetett az, hogy életében nem jelent meg róla könyv.

A jó ideje Svédországban élő Widengard Krisztina nem csak a Korrajz kiadását szorgalmazta, hiszen azzal, hogy Székesfehérváron letétbe helyezte édesapja hagyatékának egy részét, létrejöhetett az állandó Réber-kiállítás a Hetedhét múzeumban. Wehner Tibor azt mondta, Réber László mai követője, tanítványa Tettamanti Béla képzőművész, aki méltó módon képviseli mestere munkásságát, de Réber különleges világa a fiatalabb generációkra is hatott.