segítségnyújtás egy betegséggel megvívandó háborúban

2019.05.14. 14:00

Jótékonysági koncertre készül a Kákics zenekar egy kárpátaljai asszonyért

Egy méhnyakrákkal küzdő kárpátaljai magyar asszony műtétjére gyűjtenek.

Majer Tamás

A Lövészárkunk menedékén, jajszó helyett szép dal fakadt című előadás május 17-én 19.00 órakor kezdődik az öreghegyi Magyarok Nagyasszonya templomban

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A székesfehérvári Szűcs Alonso Ildikó szervezi a koncertet. Baráti, családi kapcsolatok révén ismeri a Kárpátalján ápolónőként dolgozó magyar asszonyt, akit ottani orvosai menthetetlennek, ám Budapesten műthetőnek tartanak. Ildikónak is méhnyakrákja volt, tavaly műtötte és mentette meg Budapesten ugyanaz az orvos, aki a kárpátaljai asszonyt is műti május 20-án. Ennek költsége 2 millió forint.

Jegyek kaphatók a plébánián és lefoglalhatók

A Lövészárkunk menedékén, jajszó helyett szép dal fakadt című előadás május 17-én 19.00 órakor kezdődik az öreghegyi Magyarok Nagyasszonya templomban, a Budai út 224. alatt. Jegyek – 2000 forintos áron – elővételben a plébánia hivatalában kaphatók 8 és 16 óra között, illetve ha marad, a helyszínen is vásárolhatók lesznek. Tárnok Ákos, a Kákics vezetője elmondta, közösségi oldalukra elküldött üzenetben is fogadnak helyfoglalásokat. Összesen háromszázan férnek be a templomba.

A Lövészárkunk menedékén, jajszó helyett szép dal fakadt című
előadás május 17-én 19.00 órakor kezdődik az öreghegyi Magyarok
Nagyasszonya templomban
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

 

Térjünk át a koncertre! A tematikus műsor egy népzenés visszaemlékezés – korabeli írásokkal, fényképekkel – a Nagy Háború hőseire. Több ünnepkör szokásait is bemutatja az előadás: a fronton harcoló katonák rendhagyó körülmények közepette, „csak azért is” megtartották volt a húsvétot, a karácsonyt. Ezek a részek bizonyára különleges többlettartalmat nyernek a templom terében.

– Nemzetek vezérei hadat üzennek nemzetek vezéreinek. Az országból hátország lesz vagy hadszíntér, az emberből katona, a népből hadsereg. Hadsereg, akik látatlanul mennek az ellen elébe, hogy egymás vérét, életét kiontsák – áll az előadás leírásában. – Van azonban valami, ami ezek felett áll: a vallás.

Morális pont

Hallottunk nem egy történetet arról, hogy a ráfogott fegyver csöve előtt álló katona utolsó, Istenhez intézett fohásza mentette meg az életét. Az ősi rítus, kultusz vagy vallás a kulturális értelemben vett közös nevező, ami visszavezet valahova, ahonnét nem lövünk, ahova nem szúrunk, és ahova nem kiálltunk át halálra sújtó szavakat. Van egy olyan morális pont, ahova visszatérhetünk véres molinóval, megtépázott emberi mivoltunkkal, meggyötört tekintetünkkel. Ott, azon a ponton kezet nyújthatunk ellenségeinknek, támadóinknak. Ezek a pontok az ünnepeink, a vallási ünnepeink – áll ugyanott.

Ildikó és Ákos Tornyai Gábor atyát, a házigazda templom papját idézték beszélgetésünkkor, az atya úgy érzi, hogy amiképp a katonák tették egy évszázada, úgy a kárpátaljai magyar asszony is háborút vív. Reméljük, győzedelmest!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában