Nagy pillanat a színházban: a Mercedes Benz Fehérváron

A Termelési-regényt épp oly élvezettel olvastam, mint a Kis Magyar Pornográfiát vagy éppen a Harmonia caelestis (főként majki) részleteit. Azt is tudom, hogy bizonyos közéleti megnyilvánulásai vitákat váltottak ki, mint ahogy ez így szokott lenni kis hazánkban, jöjjön a szöveg akármelyik irányból. Ennél azonban sokkal fontosabb a Mű, vagyis a művek sora. Azok esztétikai minősége, művészi rangja. És ebből a szempontból igencsak mellékes az alkotó (politikai, közéleti) hovatartozása.

Az pedig egyértelmű, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a magyar viszonylatban ősbemutatón színre vitt Esterházy-dráma (vagy éppen „történelmi revű”) a remekművek közé tartozik. Mint ahogy a Szikora János rendezte előadás is az évad, illetve az elmúlt évadok egyik csúcspontja. Tele ötletekkel, látványos fordulatokkal, a vetített képek és a zene szépségeivel.

„Évadszerkesztési” szempontból is fontos, hogy nemsokkal a Madách-i remekmű, Az ember tragédiája után került színre a Mercedes Benz. (Az Esterházy-mű címe nem feltétlenül része eme tartalomnak: az ötlet szerint az Úr kedves énekese Janis Joplin, akinek leghíresebb dala a címadó.) Azért jó ez az egymásutániság, mert írónk utolsó darabja mintegy parafrázisa a nagy, tizenkilencedik századi drámának. Itt is van egy „keretszín”, amelyben az Úr (Sághy Tamás) és Lucifer (Seress Zoltán m. v.) dialógusa áll a középpontban, és hirtelen azt halljuk, hogy van köztük egy fogadás, aminek tárgya a híres Esterházy-család, a tizenhetedik századtól fogva. Lucifer persze a szokásos módon „kavar”, szemben az Úrral, aki biztos abban, hogy a család nem fordul ellene.

És kezdődik a nagy történelmi játék, amelynek különböző szakaszaiban folyton szerepet játszanak az Esterházyak, amúgy a főhős író (Andrássy Máté alakítja kitűnően) szemüvegén keresztül. S a történelemből kétségkívül a huszadik század a legjobban ábrázolt korszak, annak összes galádságával, borzalmával, árulásával. Hiszen ez az az idő, ami az író és családja szempontjából a legizgalmasabb, nem mintha a korábbi korokat nem ábrázolná gondosan. Ám a közelmúlt érintésével, legfőképpen az apa (Tűzkő Sándor alakítja példásan, visszafogottan) ügynöki múltjának drámai feldolgozásával, valamint az Úr magányának meghitt bemutatásával valódi katarzist élhet át a néző. Akinek persze nincs könnyű dolga, hiszen az előadás minden egyes mozzanata, mondata nagy figyelmet kíván. Esterházynál minden a nyelvben történik, mint ahogy ez epikus műveiben is látható. Minden szónak, mondatnak, szövegnek súlya van, nincs üresjárat. Ehhez járul hozzá, amit a dramaturg Radnóti Zsuzsa állít: amit Esterházy Péter tudott a színházról, a drámáról, a dramaturgiáról, az mind-mind benne van ebben a műben.

Vannak a Mercedes Benzben epikus, narratív elemek is, hiszen például az író gyakran él azzal, hogy elbeszél, a nézőtér felé fordulva. Akad itt persze irónia is, az a bölcs felülemelkedés a történelem hamis mozzanatain, amelyekből senki számára nincs kiút. A humor, a szatirisztikus látásmód többszörösen indokolt ezáltal.

S a már jelzett alakok és színészek mellett az egész társulat „hozza a formáját”. A Tűzkő alakította figura mellett a másik őst játszó Kuna Károly éppúgy, mint a különféle nőket megtestesítő Závodszky Noémi, Pálya Pompónia és Varga Lili. Különösen emlékezetes az anyaszerepben hiteles Závodszky egy-egy jelenete.

Akárhogy is: egy modern, ízig-vérig korszerű, huszadik századi történelmi dráma ez, ha nem is régmúlt korok ízlésvilága szerint. (Miként Örkény István híres műve, a Pisti a vérzivatarban c. drámája is.) Egyedivé teszi magának, az írónak „személyes érintettsége”, a grófi sarjadékból posztmodern (?) íróvá válása. S ez az író ugyanakkor mély szeretettel őrizte kivételes családjának értékeit. Különös történelmünkbe ágyazva.