Hagyományőrző csángómagyar táborban töltik a napjaikat a gyerekek Velencén

Az árnyas velencei fák alatt, Székesfehérvár csángómagyar táborában, sok százezer gyermek által koptatott padokon ülnek az asszonyok, tör fel belőlük az ezer kilométerről hozott ízes magyar ének. Velencén most egy héten át nem szól másról az élet, csak a táncról, zenéről, énekről, s közben olyan láthatatlan, erős szálak szövődnek lélek s lélek között, amilyenre más tevékenység nem képes. A fiatalok úgy lépnek egy ritmusra, egy irányba a dobos ütemére, mintha reflektorfényben kérnék tőlük ezt a színpadon. Pedig most nincs más, csak a nap szűrt fénye, nyári szünet és kikapcsolódás.

Rendszeresen találkoznak

Vannak itt kicsik s nagyok, olyanok, akik először hallanak a csángómagyarokról, s olyanok is, akik már barátjuknak mondhatják egymást. Több éves barátságok szövődtek ugyanis már a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Tábor csángómagyar hagyományőrző programja keretében. A fehérvári Csermely Boglárka, valamint a Pusztináról érkezett Karda Dária Tímea és Bálint Róbert Gábriel is közéjük tartozik. Még kicsi gyerekek voltak, amikor először jöttek Velencére, azóta pedig rendszeresen találkoznak itt. Tudnak egymásról, tartják a kapcsolatot, mesélik. De hogy hogyan is élte meg például fehérvári kislányként Bogi, amikor kiderült számára, hogy messze tőle, valahol a magyar hontól távol is élnek hozzá hasonlatos magyarok, arról először érzékenyen legördülő könnycseppjei mesélnek. Majd pedig ő:

- Nagyon érzékeny vagyok erre a témára, mélyen érint a dolog. Örülök, hogy olyan sokan vagyunk országon kívül, s hogy ők szintén őrzik a hagyományainkat, s máshol is helytáll a mi kultúránk.

Dária és Róbert számára a magyar szó azonban már nem annyira természetes, a szülők tudatos hozzáállása szükségeltetik: – Otthon magyarul beszélünk, a nagyszüleink pedig még kizárólag magyarul tudtak – mondja Robi, a hangos énektől elkopott, rekedt hanggal. Ők az iskolában és a templomban is csak román szót hallanak, de szerencsére ma már ott a Magyar Ház is, ahová iskola után járnak. A velencei táborban pedig, mondják egyhangúan, az együtt töltött idő a legjobb, a nap fénypontja pedig az esti táncház. A tábort lelkesen, évek óta Leiner Csilla vezeti, aki ének-zene szakos, népi ének tanárként elkötelezett a Pusztináról érkező gyerekek fogadása mellett. A csángó fiatalok minden évben, így idén is, Nyisztor Ilona népdalénekes vezetésével jönnek. Idén tizenegy gyermeket és hat hagyományőrző asszonyt kísér, akiknek előadását Székesfehérváron is láthatja a közönség szerdán 17 órakor a Hiemer-házban. A tábor, hallhatóan, elérte célját: a csángó gyerekek szépen forgatják a magyar szavakat, barátságokat kötnek és az együtt töltött idő alatt észrevétlenül összefonódnak a kulturális értékek. Barátságok születnek – határokon átívelő magyar-magyar barátságok.