Vastapsot kaptak a szereplők

2019.09.13. 07:20

A Bartók társulatát legutóbb Fehéroroszországban láthatták a színpadon a nézők

A hagyományos őszi színházi évad előtt is bőséges feladatot teljesít a Bartók Színház társulata. A Pozsonyi Pikniktől a fehéroroszországi Belaya Vezha fesztiválig.

Szabó Szabolcs

A Vidéki Színházak Fesztiválján a Ványa bácsi című darabjával szerepelt a Bartók Fotó: ZsE

A Bartók Színház munkatársa, Ónodi Zoltán lapunknak elmondta:

– Egyedüli vidéki színházként vettünk részt a 11. Pozsonyi Pikniken. A nagy sikerű rendezvény évek óta hatalmas tömeget vonz. A társulatoknak itt lehetőségük van bemutatni évaduk legjobb elő­adásait. A hömpölygő tömeg hamar megtöltötte Budapest belvárosi részét. Színpadi programok mellett a színházak is egyedi produkciókkal készültek. A Bartók Színház sátrában a Mosoly évadának előadásait ismertettük.

A Fidelio színpadon Őze Áron, a Bartók Színház igazgatója Jordán Tamással tartott közös Radnóti Miklós-produkciót.

A Bartók Táncszínház az idén ünnepli 20. születésnapját!

Őze Áron (képünkön) Jordán Tamással lépett fel Fotók: ZsE

Vári Bertalan koreográfus és a táncosok számról számra bizonyították sokoldalúságukat, kivételes mesterségbeli tudásukat. Variációk című előadásával zárta a 2019-es Pozsonyi Piknik programjait a Rakpart Nagyszínpad.

A Bartók társulata ott volt a Vidéki Színházak Fesztiválján is, ahol a népszerű Ványa bácsi című előadást mutatták be.

Megelőzve az új színházi évadot, immár hagyományként rendezték meg a Thália Színház segítségével a Vidéki Színházak Fesztiválját szeptember elején. Egy hét alatt kilenc alkotóműhely előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A bemutatók elég széles skálán mozognak, klasszikustól a kortár­sig megtalálhatjuk külföldi és magyar szerzők átdolgozásait is. Szeptember 2-tól 8-ig összesen kilenc előadás kerül a színpadra. A Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház kop­rodukcióját, a Ványa bácsit vasárnap (szeptember 8-án) láthatta az érdeklődő közönség a Thália Színházban. A társulat nem pihent sokat, hiszen szeptember 11-én – szerdán – Fehéroroszországban, a breszti Belaya Vezha fesztiválon került színre a Ványa bácsi.

A Bartók teátrumának idei előadás-sorozata a Bolha a fülbe című, Georges Feydeau által jegyzett bohózattal kezdődik szeptember 23-án. A darab rendezője Szűcs Gábor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában