egyéni világlátás

2019.10.16. 07:15

Irányok címmel nyílt tárlat a Tóparti Gimnázium aulájában

Az iskola művésztanárai mellett a Székesfehérvári Művészek Társaságának tagjai mutatkoznak be munkáikkal.

Borsányi Bea

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

„A kiállításon arra törekedtünk, hogy nagyon egyéni világlátást közvetítő műveket hozzunk és hogy a hagyományos festészeti műfajokon kívül a formai vagy stiláris kapcsolatban álló plasztika és digitális festészet területére is kitekintsünk” – hangzott el a kiállításmegnyitóján Végvári Beatrixtől, a tárlat kurátorától, az iskola művésztanárától.

 

A Tóparti Gimnázium 2002 óta minden évben megrendezi az őszi tárlatát, amelyre általában volt diákokat hívnak meg munkáikkal, de a tanárnő azt is elmondta, nem lehet minden évben terhelni őket azzal, hogy állítsanak ki egy jövedelmet és nagy presztízst nem hozó kiállításon. Ezért igyekeznek időnként másfajta koncepció mentén megrendezni a kiállítást. Így állt össze idén a Magyar Festészet Napjára a 14 alkotó 27 munkáját felvonultató bemutató, amelyen az olajfestménytől kezdve a grafikán át a kerámia munkákig bezárólag számos technikát és témát felvonultatnak a művészek, többek között Újházy Péter, Csala Sándor, Pinke Miklós, vagy Szentesné Büki Zsuzsanna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában