forgott a szoknya, szaladt a vonó...

2020.01.27. 20:00

A magyar néplélek őrzői – Videoklipet forgatott a Kákics zenekar

A Kákics zenekar az elmúlt évek során meghatározó eleme lett Székesfehérvár kultúréletének, hiszen nemcsak zenéjükkel, de táncházaikkal is hamar belopták magukat az emberek szívébe.

Tringli Alexa

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Nemrégiben a Kákics zenekar vezetője, Tárnok Ákos két videoklip elkészítésében való közreműködés reményével kereste meg a Fejér Megyei Hírlap és a feol.hu szerkesztőségét. Az alapvető koncepció az volt, hogy mozgóképes formában mutassák meg, hogy milyen is egy vérbeli Kákics koncert! Az eredmény eléréséhez többféle tájegység muzsikáit válogatták össze, így egyszerre jelenik meg a dinamika és a líraiság a készülő alkotásokban. Ákos, ahogy azt korábbi interjúnkban elmondta, főként nemzetközi vizekre szánja a klipeket, közelgő ecuadori utazásukon már a klippel népszerűsítenék a zenekart.

Az egyik videóhoz Ákos két táncost is felkért, akik nagyon izgatottan érkeztek a forgatásra. Kósa Adrienn és Nedvig Bendegúz összesen már 30 éve táncolnak, számolgatták ki közösen. Ez volt az első videoklipes felkérésük, s mindketten nagy örömmel mondtak igent a feladatra. Adrienn megjelenését nagy készülődés előzte meg, egy hétig tartott, mire öltözékének minden darabját összeválogatta, kölcsönkérte. – Nagyon izgultam, hogy minden tökéletes legyen, a ruha, a blúz, a kötény, hogy milyen színű szalag legyen hozzá – nevetett. Az összkép rendkívül bájos lett, Adri hosszú hajfonata a szalaggal csak úgy röpült utána, ahogy Bendegúz forgatta a lányt. Nagyon izgalmasnak találták a klipforgatást: – Teljesen más terep, mint egy fellépés. Egész másképp készültünk volna, ha csak mi, táncosok vagyunk – véli Bendegúz. Arra a kérdésemre, hogy elvállalnának-e még egy ilyen felkérést, egyértelmű igent kapok mindkettőjüktől.

Kósa Adrienn és Nedvig Bendegúz, a kamera mögött Elekes Gergő kollégánk
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Aki hallott már magyar népdalt, legyen az a Kárpát-medence bármely tájáról származó nóta, könnyen észrevehette, hogy bizony a legalapvetőbb érzelmekről, fájdalomról, szerelemről, megcsalásról, halálról énekeltünk mindig is. Hol keserédes, hol édesbús, de sokszor a legvidámabb daloknak is van szomorkás felhangja. Sírva vigad a magyar, mondják.

 

Hogy ez mennyire nem jellemző a Kákics együttesre, azt hamar megtapasztalhattam, egy rendkívül életvidám, tréfás kedvű, ízig-vérig zenészcsapatot ismerhettem meg bennük. Oly könnyedén játszottak együtt, oly légiesen és olyan átéléssel, hogy szinte egy Jávor Pál főszereplésével készült filmben éreztem magam. Egy-egy könnyet el is morzsoltam, ám azt is nevetéstől, hisz repkedtek a jobbnál jobb beszólások, pikáns viccek, ugráltak a vonók és szállt a muzsika.

A zenekar tagjai balról Kossa Benedek, Horváth Árpád, Varga Evelin, Csikós Péter és Tárnok Ákos
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A hamarosan megjelenő klipeket elsőként a Feol.hu felületén láthatják majd Olvasóink!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában