Tompos Kátya szereti kiengedni a hangját: ha úgy adódna, a négy fal közt is énekelne

A Hangvilla díjat második alkalommal adták át. Az elismerést az a művész kapja, aki tehetséges, sokoldalú, élő zenét játszik. Miként fogadta az elismerést?

– Meglepődtem, de nagyon örültem neki. Mi mindig élőben zenélünk, nem tudom, milyen playbackelni. Nyilván a szakmám miatt is van így, soha nem vállaltam playbacket. Nagyon jó stábbal dolgozunk, a hangmérnökünk kiválóan hangosít minket.

Sok díja van. Ez a mostani mennyire fontos?

– Nagyon. Nem a díjért dolgozik, játszik, énekel az ember, de ha akad, aki észreveszi, az jólesik. Meghatódom. Megható, hogy Bélafi László kitalálta, mi kaptuk a Hangvilla díjat.

A színház vagy a zene, az éneklés volt előbb az életében?

– A családom minden tagjától, apai és anyai ágon is örökölhettem a muzikalitást. Már gyerekkoromban sokat énekeltem, ahogyan szüleim is. Az óvodától kezdve minden közösségben felléptem. Az alkotói közösségekben – legyen az rajzszakkör, iskola, színjátszó stúdió – az énekléssel, színjátszással, versmondással fejeztem ki magam. Még a gimnáziumban sem tudtam eldönteni, hogy a színészet, az éneklés vagy a képzőművészet irányába megyek tovább. Mindig zavarba hoz, amikor arról kérdeznek, színész vagy énekes vagyok-e. Színésznő vagyok, mert az a végzettségem, arról van papírom. De valójában nem a papír a lényeg, hanem az, hogy az ember mit csinál. Én többet játszom a színházban, de mellette sokat koncertezem.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen musical szakon végzett.

– Azok a szerepek, amelyekben énekelnem kell, prózailag is érdekesek. Jól felépített, mélyebb szerepeket kapok, amelyekhez énektudás is szükséges.

2008 és 2018 között a Nemzeti Színház tagja volt, de a szabadúszást választotta.

– Szabadúszóként ez a második évadom. Sok felkérésem volt, hívtak más színházak – Centrál Színház, Katona József Színház, Orlai Produkciós Iroda –, plusz a koncertek. Az egyeztetésnél az anyaszínház élvez elsőbbséget, ez már összeegyeztethetetlen volt, nem tudtam megoldani, lemaradtam volna a koncertekről.

Nem hiányzik a társulati lét?

– Egyelőre nem. Az hiányzik, hogy újat tanuljak. Amikor az ember megreked egy társulatban, és az nem tartogat már semmi újat a számára, nem néznek ki belőle újat, akkor úgy érzi, lépnie kell. Amikor nem tudnak vele mit kezdeni, és ő sem ezzel a helyzettel. Máshol olyan szerepeket kaptam, amelyeket előtte nem, azokban nagyobb sikerem volt. A társulati lét behatárolt, meghatározott. Abból a szempontból jó, hogy az embert ismerik, csak néha nem eléggé. Úgy érzem, az a jövő, hogy ebben a rohanó világban mindenki magának keresi a szerencséjét.

Az elválás kölcsönös volt?

– Igen. Több oka lehet annak, hogy egy színész máshol kapja meg a jó munkákat: nincs számára megfelelő szerep, színdarab, más a színház arculata. Ez nagyon sok mindentől függ. Nincs bennem sérelem, szálka, ezek egyszerűen tények, amelyeket időben fel kell ismerni.

Az éneklés, zenélés mellett sok filmet is forgat.

– Utoljára tavalyelőtt forgattam egy nagyjátékfilmet, azóta nem. Elvagyok a munkáimmal, nem pánikolok, hogy nincs elég, mert így is túl sok mindent csinálok, sokfelé megyek. Ha hívnak egy film­szerepre, igyekszem, hogy egyeztessem a koncertjeimet, mert egy film minden színész számára öröm.

Sokan a Valami Amerika 2. című filmben ismerték meg. A szintén Hangvilla díjas Hrutka Róbert zenész-zeneszerzővel is ott találkoztak, akkor kezdődött a közös munkájuk.

– Nagyon jól tudunk együttműködni. Szép lassan beszivárogtam a zenekar életébe, először csak vendégként, aztán egyre többször, Robi hívott a saját koncertjeire.

2013-ban megszületett az első közös albumuk, a Keresztül Európán.

– Főleg azokból a dalokból, amelyek nekem fontosak voltak vagy a színház, vagy a zene kapcsán. Sokféle stílus keveredik, de ez az én világon. Gondolkoztunk azon, hogy talán nem kellene ennyire eklektikusnak lenni, de azt mondtuk, ez a sokféle stílus mind én vagyok. Vállaljuk így. Keresztmetszetük azoknak a zenei élményeknek, amelyeket már korábban megéltem.

A második lemezen, a Holdjáraton saját dala is hallható.

– A dalok nagy részének Robi a zeneszerzője, de én is írtam szövegeket és egy saját dalt. Ez az első dalom.

A jövőben ugyanígy folytatja, párhuzamosan a színházat és az éneklést?

– Egyelőre igen. A szabadúszás miatt könnyebben megoldható így. Színésznő vagyok, aki szeret énekelni, és úgy látom, többen úgy érzik, van helyem a koncertszínpadon. Örülök neki. Ha van igény rá, szívesen fellépek, ha nem lesz, akkor majd a négy fal között énekelek.