Hírünk a nagyvilágban

2020.09.19. 20:00

Amerikai legendának készített zenét Kovács Norbert és Körmendi Roland

Kovács Norbert és Körmendi Roland, azaz a SMiTHMUSiX neve már eddig sem csak a hazai palettán volt ismert, ám legutóbbi alkotásuk egy egészen új szintre emelte referenciamunkáikat.

Elekes Gergő

Kovács Norbert (balra) és Körmendi Roland egyelőre nehezen fogja fel, hogy útjára indult a dal

Szeptember 9-én jelent meg OG Domino és Snoop Dogg Baby So West Coast című dala, mely az első hangok megszólalásakor azonnal elrepíti a hallgatót Amerika nyugati partvidékére, ahonnan a hiphop stílusnak ez az alfaja származik. Sőt, a melódia megjelenésekor a „gémerek” számára akár Carl Johnson és a Grove Street is azonnal beugorhat a népszerű GTA San Andreas videojátékból. Ezek fényében különösen érdekes tény, hogy ez a nagyon nyugati hangzás bizony nem máshol, mint a Mártírok útján készült Székesfehérváron.

Magyar projektek esetében a SMiTHMUSiX név szólóban Kovács Norbertet rejti, ám külföldi produkciók esetén kiegészül Körmendi Rolanddal. A srácok elmondták, maga az alap már öt éve készen van, és eredetileg egy másik előadónak szánták, ám a sors úgy hozta, hogy megjelenésre sosem került sor.

Út a visszatéréshez

A két fiatalember évek óta jó kapcsolatot ápol az amerikai előadóval, OG Dominoval, akinek a '90-es években két óriási világslágere is született. Ezek voltak a Getto Jam és a Sweet Potato Pie. Domino ugyanabban az időben kezdett megjelenni a zenei palettán, mint Snoop Dogg, még a hangjuk is nagyon hasonló volt, sokat foglalkoztatta is a sajtót, hogy kettejük közül vajon ki fog nagyobb karriert befutni.

2018-ban érkezett Norbiékhoz a megkeresés az amerikai énekestől egy zenére, mire ők a korábban fel nem használt alapot küldték el. Innentől pedig, ahogy mondani szokás, nem volt megállás. Domino azonnal beleszeretett a muzsikába, hovatovább ezzel a dallal szeretett volna visszatérni. Egy nap meglátogatta barátját, Cordozar Calvin Broadus, Jr.-t, vagy ahogy mindenki ismeri, Snoop Doggot, hogy megmutassa neki is az alapot. A legenda pedig azonnal részt akart venni a projektben.

– Őt ismerve gyanítjuk, hogy amint meghallotta a dallamokat, ott helyben a stúdióban meg is írta a saját szövegét. Külön megtisztelő számunkra, hogy a zene felidézte benne Tupac és Easy E alakját is, és azzal, hogy szövegbe foglalta őket, lényegében ezek az előadók is részesei lettek a munkánknak. Domino egyébként az egészet nagyon viccesen kommunikálta felénk. Egy nap jelezte, hogy küldeni fog valamit. Kíváncsiak voltunk, úgy sejtettük, hogy valamit változtatott a zenén vagy rögzített hozzá pár dolgot, amikor pedig megjött a csomag, és megnyitottuk a hangfájlt, teljesen ledöbbentünk, ugyanis Snoop vokálja volt az. Korábban egyszer dolgoztunk már az ő hangjával, de az nem saját számunk volt. Ez azonban igen! – mesélték hatalmas mosollyal az arcukon a srácok, majd hozzátették, sokat beszélgettek már a hajnalig tartó munkafolyamatok során, hogy mely művészekkel lenne jó együtt dolgozni, és Snoop Dogg bizony köztük volt.

A Baby So West Coast szövegét teljes mértékben az amerikai előadók írták, Domino pedig az Államokban rögzített ének vokálokat az alaphoz (emiatt társproducere is a dalnak), amit aztán küldött Norbiéknak, a kész mű összeállítása már SMiTHMUSiX feladata volt. Távmunkáról révén szó a munkafolyamat kicsit lassabb volt, mint egy normál projektnél, de amint friss anyagok érkeztek, a srácok azonnal dolgozni kezdtek vele. Érdekesség, hogy az eredeti, igazi old school, ám mégis modern hangzású zenén semmiféle változtatás nem történt.

Arra a kérdésemre, hogy mennyiben formálta a karrierjüket ez a projekt, egyöntetű választ kapok.

– Óriási megtiszteltetés, hogy ezzel a két emberrel dolgozhattunk együtt! Nem is fogtuk fel még igazán, hogy ha rákeresünk Snoop Spotify oldalára, a népszerű dalok közt már ott van a munkánk. Az egészben pedig az a legkülönlegesebb, hogy nem mi kértük őket fel a közös munkára, hanem ők szerettek volna a részesei lenni, miután hallották az alapot. Ez az igazi siker! Azt még nem tudjuk, hogy hozhat-e esetleges új lehetőségeket ez a projekt, de az már biztos, hogy a sok beleölt idő és energia megtérült.

https://open.spotify.com/track/5ZMB1ptuYHxzNqASL5GP6X

Hogy mit hozhat a jövő a srácoknak, azt senki sem tudhatja, az viszont biztos, hogy a gyerekeket megcélzó kedves űrlény, ARi BARi jelenleg sem tétlenkedik, készülnek az új dalok, videoklipek, egy esetleges újabb OG Domino-Snoop Dogg kollaborációra pedig szintén lehet esély, hiszen a Kovács-Körmendi páros a múlt héten egy újabb adag zenei alapot küldött amerikai kollégáiknak.

Kapcsolódó cikkek:

[embed]https://www.feol.hu/kultura/helyi-kultura/az-urbol-erkezett-szekesfehervarra-ari-bari-a-gyerekek-legujabb-baratja-4115825/[/embed]

https://www.feol.hu/kultura/helyi-kultura/neves-hazai-es-kulfoldi-eloadoknak-ir-zenet-a-fehervari-kovacs-norbert-azaz-smithmusix-4042140/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában