Vörösmarty hatása vitathatatlan – Emléküléssel tisztelegtek előtte Fehérváron

A legtöbben valószínűleg még mindig a Szózat költőjeként ismerik Vörösmarty Mihályt, ám Előszó és A vén cigány című versét is sokszor emlegetik, nem beszélve a romantika kezdeteként számon tartott Zalán futása című eposzról.

A Kápolnásnyéken (akkor Pusztanyék) 220 éve, 1800-ban született költő előtt emlék­üléssel tisztelegtek a minap a Városháza dísztermében. A Vörösmarty Társaság és több társszervező által megvalósított rendezvényen irodalomtörténészek és egy író is megosztotta gondolatait a közönséggel.

Az aznap Toldy Ferenc-díjjal jutalmazott, fehérvári Bakonyi István mellett Sebők Melinda, Gintli Tibor és Szénási Zoltán irodalomtörténész, valamint Petőcz András író, költő előadása hangzott el. A közönség számára jól kirajzolódhatott a költő nagysága, s a halála előtti évekre jellemző kilátástalansága, pesszimizmusa, amely már előrevetítette a 20. század második felének egzisztencialista válságát. Bakonyi István kezdésként ugyanakkor egy kevéssé ismert drámáról, a Salamon királyról beszélt.

Utalt rá: Vörösmarty 1821. és 1844. között történelmi drámák sorát alkotta meg, és ezek igencsak különböznek a legjelentősebb Csongor és Tündétől. Az említett időszakban tizennégy teljes drámáról tudni, a Salamon király 1821-es. A történelem e műben is inkább körítésként szolgál a fontos gondolatok közlésére. Érezhető Vörösmarty dramaturgiailag még kiforratlan hozzáállása, és az is, hogy költői pályájának szintén az elején volt. A cselekmény 1072 és 1074 között játszódik, a nándorfehérvári ostromtól a mogyoródi ütközetig, és ugyan fontosak a történelmi tények, ám a szerző fiktív elemekkel is élt. Bakonyi azzal zárta előadását, hogy az említett dramaturgiai kiforratlanság miatt Vörösmartyra még erősen hatnak a szentimentalizmus jegyei, ugyanakkor érzékenysége már ekkor is reményekkel kecsegtet.

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke, Gintli Tibor a Csongor és Tündében található Az Éj monológja című verset vetette össze Babits Mihály Ballada Irisz fátyoláról című versével. Az előadásból kiderült, hogyan hatott a nagy előd műve Babitsra, miként fedezhető föl a nem egészen kézenfekvő kapcsolat a két vers között.

Szénási Zoltán A vén cigány kapcsán elemzett, Petőcz András pedig Vörösmarty kései költészetének egzisztencialista vonásairól értekezett (az ő előadását Bakonyi olvasta föl, mivel a szerző egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni). Érzékelhettük, hogy az utolsó évek, az 1855-ben bekövetkezett halál előtti időszakban a költő már alig írt verset. S ha igen, akkor is leginkább a halál, a pusztulás, az élet perspektívanélkülisége jelenik meg a költeményekben fő üzenetként. Ez a típusú „rosszkedv” azonban messze túlmutat a 19. század romantikus életfelfogásán, s valójában a 20. századot, akár az annak második felére jellemző egzisztencialista filozófiát előlegezi meg – fogalmazott Petőcz. Szó esett az Előszóról és A vén cigányról is.

A szintén fehérvári kötődésű Sebők Melinda György Oszkár Vörösmarty-szonettjének keletkezéséről és kéziratos szövegváltozatairól beszélt. Felidézte, hogyan ünnepelte 1935-ben a költő születésének 135. évfordulóját az akkori Vörösmarty Társaság, amely a jeles alkalomra meghívta Babits Mihályt is. Majd bővebben beszélt Babits egykori évfolyamtársának, a fehérvári György Oszkárnak egyik kiadatlan, Vörösmarty című szonettjéről.