Mókus mindig játszik, zenét szerez

A kecskeméti születésű Szirtes Edina Mókus (akit leginkább utóbbi becenevén szólítanak) már nagyon sokszor teljesítette azt, amit József Attila Mámor című versében fogalmazott meg, ő pedig megzenésítette ezt. „Szeretném felverni lelkem dalával / A szomorúk szivét, a világot” – írta J. A., énekli szenvedélyesen Mókus, akinek előadásmódja rendre a lelkünk mélyéig hatol.

Az alkotó gyermekkora óta vonzódik a zenéhez, az énekléshez, hangszere a hegedű, amelyből diplomát is szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A hegedülés mellett azonban a zene- és dalszerzéshez is nagyon ért. E tevékenységét jutalmazták március 15-e alkalmából Erkel Ferenc-díjjal. Ez adta az apropót beszélgetésünkhöz.

Már állandónak és stabilnak mondható, hogy Székesfehérváron minden évben készül a fontosabb ünnepi műsorok, illetve a Koronázási Szertartásjáték megzenésítésére. Hogyan alakul a fejében ezek zenéje?

– Nagy szerencsém van, mert a fehérvári alkotótársaim, munkatársaim ízlése és értékrendje nagyon hasonlít az enyémhez. Vagyis valóban nem megfelelni kell valami erőltetés árán, hanem együtt gondolkodni, érezni, és ebből megszületnek a muzsikák az előadás részeként. Az is megtisztelő és óriási szabadságot ad, hogy már nem is zenei irányokról vagy konkrét stílusról beszélgetünk, hanem arról, ami a legigazabban fejezi ki azt az eseményt vagy lelki folyamatot, amiről a darab vagy az adott szituáció szól. Tökéletesen rám bízzák a zenei világot és az ennek megjelenítéséhez szükséges eszközöket.

Élnek itt barátai, s egyik fontos zenésztársával, Cserta Balázzsal gyakran alkotnak együtt. Mit jelent önnek Fehérvár, a környék? Melyek a legfontosabb helyszínek az életében?

– Azok a legfontosabb helyszínek az életemben, ahová szeretet köt. Így bármelyik lehet fontos, ha találok Társat, így nagybetűvel. Zenész- vagy alkotó- vagy együtt érző-gondolkodó Társat! Igen, Székesfehérvár és az ott élő emberek – akik befogadtak, figyelnek rám, meghallgatnak és együttműködőek – mint érző-alkotó Lények, a barátaim is lettek. Ők tették rendkívülivé számomra a várost. Ám érzem, hogy – mint minden igazi közösségben – az egész egység pontosan őrzi az apró elemek, részecskék, szívek, szellemek összes értékét, jóságát, ahogyan ennek az ellenkezője is igaz. Mikrokozmosz a makrokozmoszban… Vagyis azért fontos minden egyes picike emberi jóság is, mert kihat az EGÉSZ-re, az EGYÜTT-re az EGY-ségre. Mert nincs olyan, hogy jelentéktelen gondolat, hiszen igenis beleszámít a végeredménybe. Ezért a sok jó ember együtt ezerszer erősebb és hatalmasabb az igazán hatalmasnak tűnő, de ezeket a felbecsülhetetlen, apró, igaz lelkű embereket NEM MAGÁBAN hordozó „hatalmaskodóknál”.

Annak idején József Attila Óda című versének mellékdalát zenésítette meg egy pályázatra. Versmegzenésítéseiből úgy tűnik, hogy a költő a mai napig is fontos a számára, de kik azok, akik még újra és újra inspirálják, illetve kik az újonnan felfedezett szerzők? Kortárs van-e?

– A versek életet jelenthetnek. Amikor mi magunk sem értjük azt, ami bennünk zajlik, és rettenetes fájdalom emészt, akkor az, ahogy a költőóriások megfogalmazzák helyettünk ezeket az érzéseket, gondolatokat, sokszor életet ment. Erőt és hitet ad! Ami nem csoda, hiszen minden, ami „onnan Fentről” való, és magában hordozza a „Fentet”, olyan, mint egy ima. Legyen az vers vagy dal vagy festmény, de akár egy tökéletes kenyér, ami megannyi pocaknak nyújt vigaszt ízletességével, melegségével, és ropog, de nem karcolja fel a száj­padlásunkat. Vagy az ölelés, az emberi jóság… Ezek mind hordozzák azt, amitől tovább élhetünk virággal a szívünkben, mosolyogva és hittel, odaadással… Mint amikor imádkozunk. Ezek mind inspirálnak. Az inspiráció olyan, mint amikor őszintén mosolygunk. Egyszerűen boldogabbak vagyunk utána, és élni akarunk, tenni, érezni, adni… Rengeteg kedvenc költő van. Honnan kezdjem, s hol hagyjam abba, mikor még bízom, hogy életem végéig gyarapodik ez a névsor? Csak annyit írok: „Én úgy szerettem volna élni, / Minden halandóval beszélni. // Mindenkinek nevét kérdezni, / Mindenkinek szívét érezni.”

Mely formációkban játszik ma rendszeresen, illetve mi a fő elfoglaltsága?

– A formációk, zenekarok nem aktuálisak manapság. Ha van valami csodálatos esemény, akkor a barátaimmal összeállunk és játszunk, amit rögzítenek, vagy online élőben megtekinthető a műsor. Természetesen szerveződnek nyárra koncertek, Rohmann Ditta gordonkaművésszel vagy Cserta Balázzsal, Szabó Danival, a Szirtes Folk nevű csapattal vagy Fekete János Jammallal. Most azonban a zeneszerzés időszaka van. Rengeteget kell alkotni.

Pár éve azt nyilatkozta, hogy szeretné visszaszorítani a nem magáénak érzett munkákat, és szeretne magára koncentrálni. Úgy érzi, ez sikerült?

– Az a rendkívüli szerencsém, hogy a zenei megbízásaim vagy az alkalmazott zeneszerzési feladataim annyira szépek, hogy magamra találhatok bennük, mintha én álmodtam volna őket. Nem utolsósorban azért, mert – ahogy említettem – teljes szabadságot kapok az alkotás folyamatában, így valóban már „csak” fel kell nőni ehhez a kivételes helyzethez, és méltóképpen kell megszolgálni a bizalmat.

Állandóan alkotói lázban ég? Ha igen, ezt hogyan lehet fenntartani?

– Az alkotói láz, az vagy az életöröm vagy valami vigasz igaz keresése, illetve valami végtelen fájdalom kimondása és hasonlók. De ha képesek vagyunk érezni, meglátni azt a végtelen folyamatot, ami van, akkor már alkotunk. Mindenki a maga területén azt, amit tud. Mert a legszebb alkotás a lelki élet igaz és mélységes megélése. Ebbe nem lehet belefáradni. Annyi embertől kapok olyan szépséges dolgokat, gondolatokat, gyönyörű mosolyt, finom ételeket, virágot, figyelmességet…! Így tehát az a minimum, hogy fáradhatatlanul játszom, ahogy a szívemen „kifér”! Nem sajnáltathatom magam, hanem odaadom, igazából csak VISSZAADOM, amit kaptam.

Rengetegen gratuláltak az Erkel-díjhoz, amelyet kiemelkedő zeneszerzői tevékenységéért kapott. Az Artisjus- és a Fonogram-díjakhoz képest ez újabb nagyon komoly elismerés. Mit gondol: még magasabb lett ettől a léc, vagy ugyanúgy áll hozzá a munkához, mint eddig is?

– Ez a díj mindenkié, aki odaadóan dolgozik, és nem latolgatja az esélyeit vagy számlálgatja az érdemeit, amit mutogat. Mindenkié, akik nevét nem is ismerjük, de hihetetlen tehetséggel vannak megáldva, és szorgosan, kitartóan alkotnak, adnak, szeretnek. Közéjük szeretnék egyszer majd tartozni.

Ha már lehet koncertezni, a tervek szerint hol és mivel lép fel először?

– Ha minden szépen alakul, akkor a Művészetek Völgye fesztiválon (július utolsó hetében) több koncert is lesz mindenféle formációnak. Amit nagyon várok, az egy közös fellépés Laár Andrással, Lackfi János vezetésével. Pár éve már volt szerencsém… Elmondhatatlan. Egyszerre kacagtam potyogó könnyekkel, miközben attól a szépségtől is jöttek a könnyeim, amit a megnyugtató gondolatok okoztak.