kultúra

2021.05.18. 07:30

Online mutatja be Aladdin című mesebalettjét a színház

A Székesfehérvári Balett Színház társulata káprázatos mesevilágba repíti a nézőt május 23-án, vasárnap 19 órától, amikor online mutatják be legújabb darabjukat.

Bokros Judit

Varázslat, humor, pazar látvány jellemzi az Aladdint Fotók: Nagy Eszter

Az Aladdin című mesebalettet tavaly tervezte bemutatni a balettszínház, ám akkor jött közbe a koronavírus-járvány, amely azóta is hátráltatta a munkát. Az idén tavasszal azonban elkezdődhettek a próbák, most pedig, pár napon belül látható is az előadás. Igaz, egyelőre online, a társulat hivatalos YouTubecsatornáján, valamint Facebook- oldalán. A darabot vendégkoreográfus, Nemes Zsófia rendezte, aki 2008 óta a PR-Evolution Dance Company művészeti vezetője és koreográfusa. A székesfehérvári társulatról nagyon pozitívan nyilatkozott a próbafolyamat során, az Aladdin színre vitelét pedig hálás feladatnak nevezte. A rendezés során az volt a fő szempont, hogy a mesében meglévő rengeteg varázslatot színpadra tudják vinni – nyilatkozta korábban a rendező. Az előadásban csak a tánc nyelvén szólnak a közönséghez, tehát nem lesz történetmesélés, éneklés. Lesz viszont új zene, amelyet Gergely Attila szerzett, a hangzása pedig arabos, mesés, vicces, játékos, ám olykor drámai is – olvasható a társulat közleményében.

Varázslat, humor, pazar látvány jellemzi az Aladdint Fotók: Nagy Eszter

A humor, a játékosság alapvetően jellemzi a darabot, hiszen elsősorban a gyerekekhez, az óvodás és a kisiskolás korosztályhoz szólnak. Az ajánlás szerint a produkciót a felnőttek is élvezhetik, nekik is élményt nyújthat Aladdin és Jázmin hercegnő ismert története. A két főszerepet az előadás betanító és próbavezető balettmesterei, Cristina Porres Mormeneo és Fernando Gabriel Luis Luis, valamint Kovalszki Boglárka kartáncos és Lin Yun-Cheng karköteles szólista táncolják váltott szereposztásban. A balett dramaturgiáját Fabacsovics Lili készítette, a díszletet Molnár Zsuzsanna, a táncosok jelmezeit Nemes Nóra tervezte. A nézők tehát május 23-án, vasárnap 19 órától tekinthetik meg az előadást, amelyben a táncosok a varázsszőnyeg segítségével repítik el őket egy titokzatos arab birodalomba, ahol természetesen megjelenik a dzsin és csodalámpa is...

Az egyik szereposztás szerint a két főszerepet Cristina Porres Mormeneo
és Fernando Gabriel Luis Luis alakítja
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában