Apa és lánya képeiből nyílt kiállítás Bicskén

Ivanics Imre legalább húsz esztendeje fotózik dokumentaristaként Bicskén. A hivatalos önkormányzati és iskolai rendezvényeken precízen és lelkiismeretesen dolgozik. Különös dolog a fotózás! Egyfelől mesterség, másfelől mégiscsak művészet, mármint ha azok a képek többet mutatnak a puszta valóságnál. Bár az is nagy dolog… A fotózás mellett azonban Imre mindig is rajzolt, még inkább festett, s erről időről időre értesülhettek a bicskeiek, a kisváros művelődési házának küldetése nyomán. Évtizedek óta fontosnak tartotta a mindenkori város- és kultúrházvezetés a helyi alkotók bemutatását. Imre képei másokkal közösen felbukkantak, kezdetben többnyire csendéletek. Az ő szokott, szerény modorában festett, s tette a dolgát: család, munka, szőlő…

A kultúrkúria patinás, szép épülete ideális helyszín a bizalmas hangulatú kisebb kiállításoknak a város egyik legszebb utcájában. Imre tájképei sorakoznak a falakon, s a tárlókban egy csendélet látható, Emmáé, ami hasonlít kicsit Imre korai tárgycsendéleteire. Még szép. A negyvenhét éves édesapa és a tizenhat esztendős gimnazista lánya, kiforrott művész az egyik, s zsenge, ámde törekvő útkereső a másik. A legérdekesebb az a hármaskép, amelynek két oldalán ugyanaz a virágzó mályva látható – Imre festménye balról, Emmáé jobbról. A bicskeiek zánkai táborában festették, együtt ültek a vászon elé… A mályvák között egy lengyel tájkép Imrétől, érdekes kísérlet és szép hatás.

Utazások, tájak. Ivanics Imre tősgyökeres bicskei, a családja ősidők óta, s őt is ide köti minden. Öccse, Tibor világutazó, mondja, most éppen Vietnámban él, s bár Imre is szeret utazni, sok a feladat, s azok kedvesek és fontosak. Gyerekkorától rajzolt, az óvodában olykor megjegyezték, sok papírt fogyaszt. Az iskolában Fenyvesi Endréné Éva néni biztatta, Németh Éva, Kisvári Gyula, Némáné Nagy Júlia voltak mentorok, partnerek – ismert bicskei nevek.

Hivatásos fényképész a szakmája, ez is örök szenvedély. Édesapjától megörökölte a Galagonyás-dűlőben a szőlőt, jó bora terem, Bicskén ez szintén tradíció a régi családokban. Feleségével két kislányt nevelnek, Emma húga Borka. Imre sok képén a nyári utazások emlékei: Horvátország, Erdély, Izland – a fák és a sziklás partok a kedvencek, és olajfák, erdőrészletek, tenger. De minden tájat szeret. Az alföldeket, a hegyeket, a nagy vizeket.

Régebben még aprólékosabban festett, ma már az érzések is megjelennek a nem annyira fényképszerű alkotásokon. Ő mondja így. És azt, hogy későn érő típus, s nem döntötte el, hogy mi is lakozik benne. Művész? Vagy iparos? Ma már bátrabban bánik az élénk, drámai színekkel.

A klasszikus technikákkal azonosult, az impresszionizmus a nagy példa. Természetrajongó, „érzelmes zöld” a felfogása, természet, madarak, tájak – s újabban nőalakok jelennek meg a képeken, nem szobában, hanem plein air. Nyáron pihen az ecset, télen akár mindennap fest, persze nyári fotókról, elvégre a saját megörökített pillanatai azok is.

Emma nagyon kreatív, műsebeket fest a karjára, kagylókat, csigákat rajzol ceruzával, s olajjal is fest, mint édesapa. Avantgárd s egészen modernista, képregényszerű darabok is kikerültek a keze alól, vegyesen, ahogy kell ebben a korban. Van ideje meglelni saját útját, de ugyanúgy nem szakad el már soha a képzőművészettől, bármi lesz is hivatása, miként apa sem szakadt el tőle.