A kultúra is egyre inkább globalizálódik – de kellenek még a szeretetközösségek

– Nagy öröm volt számomra a rácalmási közönség lelkesedése és érdeklődése a zeném iránt. A visszajelzések alapján úgy éreztem, hogy tetszett a műsor. Emiatt egy kicsit olyan érzés is van bennem, hogy meg kell felelnem az elvárásoknak. Ezen leszek!

Utolsó beszélgetésünkkor a szakrális helyszínekre hívtad fel a figyelmet mint megtartó helyekre s mint szeretetközösségek helyszíneire. Mit tapasztalsz, korunkban is képesek gyűjtőhelyek lenni ezek a terek?

– Szeretném, hogy ez egyre inkább így legyen, és zenémmel is próbálom ezt szolgálni. Azonban nehéz alternatívát nyújtani egy olyan világban, ahol a kultúra is egyre inkább globalizálódik, még a legkisebb településen is olyan gigászokkal kell megküzdeni egy kis odafigyelésért, mint a Netflix vagy az HBO. A szakrális terek talán kínálhatnak még mindig egy olyan „másik állapotot”, amelyben egy 50 perces koncert erejéig föl lehet függeszteni a telefonböködést, és kiszakadhatunk kicsit az élet­energiáinkat elszívó reklámok ránk erőltetett világából. Szerintem, aki ezt kipróbálja, valódi feltöltődésben lesz része.

Kocsis Zoltán egyszer azt nyilatkozta, hogy „Egy biztos: sem zenei, sem politikai, sem társadalmi értelemben nem fogok engedményekkel járó megegyezéseket kötni.” Téged mi vezetett a Jézus 12 tétel megírásakor? Tettél engedményeket?

– Nehéz Kocsis Zoltán után ugyanezt elmondani, hiszen ő egy példátlan fenomén volt, de ugyanezt gondolom én is. A stílus, az magától jött olyan értelemben, hogy én komponáltam a műveket, így az én stílusomat képviseli. A téma pedig adva volt, amelynek teljesen alárendeltem a zenét, hiszen a témára születtek meg a művek. Kompromisszum a témával kapcsolatban meg nem lehetséges, hiszen az identitásunk alapját képezi, még azokét is, akik nem tudnak róla, így abba nem szabad belepancserkodni. Ezért aztán sokakat irritál, főleg a „haladó” Nyugaton, ha visszanyúlunk európai civilizációnk lényegéhez. Például Berlinben, amikor a Bflat Jazz Clubban léptem föl, azért nem jelentettek meg cikket a koncertről, mert az újságíróval nézeteltérésem támadt a tekintetben, hogy karácsonykor szabad-e karácsonyi műveket játszani, vagy az a muszlimok elleni provokációnak minősül. Ebben nem tudtunk engedményekkel járó megegyezést kötni. Fel kellett ismernem a progresszívek típusos magatartását, amely mindig arra irányul, hogy a múltat akarják valamilyen aktuális formában „végképp eltörölni”. Úgy a régi nagy-nagy progresszívek, a bolsevikok, a fasiszták, mint a maiak is: történelmi szobrokat döntenek le, könyveket égetnek. Hol­lywoodban történelmi témájú filmeket tesznek tiltólistára, az egyetemekről professzorokat kergetnek el a szó legszorosabb értelmében – és a többi. Semmi olyan dologban nem szabad engedményt tennünk, amely a múltunk eltörlésére irányul; azt már a régi progresszívok megmutatták, hogy ez hová vezet. Ráadásul most a megtépázott, kizsigerelt és bizonyos értelemben reményt vesztett világunknak különösen nagy szüksége van az olyan produktumokra, amelyek valamilyen formában megkísérelnek visszanyúlni a jézusi értékvilághoz.

Tudtommal harmadikként Rácalmásra jössz a darab bemutatásával – bár lesz még a témában koncerted Budapesten, a Hermina-kápolnában, Csengerben és vonzáskörzetének hat településén a híres középkori templomokban… Itt viszont máris sok ismerős lesz a helyszínen. Maradsz majd beszélgetni?

– Szívesen. Az evangelizációban nem vagyok kompetens, de ha a zenémmel sikerül közelebb vinni Jézus történetét olyanok számára is, akik eltávolodtak európai kultúránk gyökereitől, az számomra már siker.