Frissen Fejérből

2021.09.08. 07:05

Idén is lesz Székesfehérváron Paál István Fesztivál

Idén ismét megrendezik a Paál István Fesztivált. Az országos amatőrszínjátszó-találkozót kilencedik alkalommal szervezi meg a Matolcsi Miklós Kulturális Egyesület.

Héjj Vivien

Képünkön a Szabad Színház Pánik című darabjában Balogh Mihály, Szabó Miklós Bence és Kovács Máté

Fotó: FMH-archív (Pesti Tamás)

Tavaly a vírushelyzet felülírta a terveket, így 2020-ban nem tudták megrendezni a már hagyományosnak számító amatőrszínjátszó-találkozót, melynek rendre Székesfehérvár ad otthont. Még néhány hónappal ezelőtt is arról írtunk, a szervezők bíznak benne, hogy idén újra színpadra állhatnak a társulatok. Nos, a hagyomány folytatódni látszik: október 30–31-én rendezik a IX. Paál István Fesztivált.

Bartyik Gábor, a szervező Matolcsi Miklós Kulturális Egyesület elnöke, aki egyben a Péntek 3 Tejátrum amatőr társulat vezetője is, érdeklődésünkre elmondta, bízik benne, hogy idén is legalább 10-15 társulat érkezik a fesztiválra.

Képünkön a Szabad Színház Pánik című darabjában Balogh Mihály, Szabó Miklós Bence és Kovács Máté
Fotó: FMH-archív (Pesti Tamás)

A színpadra vitt produkciókat idén is szakmai zsűri értékeli. Az eseményen díjazzák a három legjobb előadást, átadják a legjobb rendezőnek járó Tóth László-díjat, valamint a zsűri különdíja, a Boldizsár Péter-díj is gazdára talál a fesztivál során.

Elismerésben részesülnek a legtehetségesebb előadók – a tervek szerint idén már külön díjazzák a férfi és a női szereplőket –, valamint a legtehetségesebb kezdő előadó munkáját is értékelik.

A fesztiválnak a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ színházterme ad otthont. Kizárólag amatőr színjátszó csoportok jelentkezhetnek, az előadások minimum 20, maximum 110 percesek lehetnek. A nevezés ingyenes, a társulatok jelentkezését szeptember 30-ig várják. Az érdeklődők a részletekről a Matolcsi Miklós Kulturális Egyesület honlapján tájékozódhatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában