Szent Korona-installáció

2021.12.02. 07:20

A magyarság jelképe érkezett Fehérvárra

A magyarországi vándor-körút részeként ezúttal Székesfehérváron állították fel a Szent Korona-installációt. Az öt méter magas építményen a megkoronázott királyok névsora és portréi mellett a hungarikumok listáját is megismerhetik az arra járók.

Héjj Vivien

Nemcsak látványos, de sok információt is tartalmaz

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

A Hotel Magyar Király előtti területen kapott helyet Elekes Gyula székelyudvarhelyi tűzzománc-képzőművész alkotása. Ez már a második ilyen jellegű installációja, az első három éven át készült és összesen 18 erdélyi állomáson csodálhatták az érdeklődők.

– Ezt a koronát először Baján állították fel, onnan utazott tovább Szekszárdra. Hozzánk, Székesfehérvárra, Szent István városába advent első vasárnapján érkezett. – fogalmazott Rácz-Fodor Andrea, a székesfehérvári Rotary Club elnöke.

– A magyar Szent Korona az európai keresztény kultúra jelentős emléke, hiszen a német-római császári korona után a második legrégebb ismert uralkodói jelvény. Számunkra azonban a hányattatott sorsú Szent Korona ennél sokkal többet jelent: egyik legfontosabb szimbólumunk. Nemcsak a magyarság független állami létének és nemzeti történelmünknek, hanem nemzeti összetartozásunknak is jelképe – tette hozzá Rácz-Fodor Andrea. Mint mondta, a korona szállításában és felállításában a klub tagjai aktív szerepet vállaltak, az összeszerelés nagyjából három órát vett igénybe.

Öt méter magas építményt csodálhatnak

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az alumínium profilszerkezetű, ütésálló polikarbonátból készült plexik alkotta korona palástrésze hét paravánból épült fel. Ezek belső felületein a korona bemutatása mellett az ábrázolt szentek képei és életük rövid ismertetése is helyet kapott. A külső felületeken a megkoronázott királyok névsorát, portréit, valamint a korona őrzési helyeinek listáját láthatják az érdeklődők, akik a hungarikumok gyűjteményét is megismerhetik a korona „bejárata” melletti paravánon. 

Az impozáns mű a többi állomáshoz hasonlóan Székesfehérváron is egy hónapig látható, így egészen január 5-ig várja látogatóit a belvárosban. Ezt követően a következő állomáson, Győrben folytatja vándorútját a lélekmelengető alkotás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában