Pesovár Ferenc

2021.12.03. 13:00

December 10-ig lehet jelentkezni a népzenei versenyre

A Pesovár népzenei versenyt 2022-ben a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, valamint a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület közösen rendezi meg.

V. Varga József

Várják a nevezéseket a népzenei versenyre!

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Pesovár Ferenc gyermek és ifjúsági népdaléneklési és népzenei versenyt a Fejér megyei iskolai vagy iskolán kívüli szólisták és csoportok számára hirdették meg számos kategóriában, 6-tól 24 éves korig. Amint megtudtuk, a jelentkezési határidő december 10-e, péntek 20 óra. 

– A népdaléneklés, a népzene egész Fejér megyében és annak székhelyén, Székesfehérváron is roppant népszerű, a műfajt művelő fiatalok rendszeresen szép eredményeket érnek el a különböző hazai versenyeken – mondta el lapunknak az egyik szervező, Major Lászlóné Kati. – Az eseménysorozat célja a magyar néphagyomány megőrzése és továbbadása, találkozás és szakmai tapasztalatcsere, valamint minél több fellépési, bemutatkozási lehetőség biztosítása az énekeseknek, zenészeknek, akik iskolában vagy művelődő közösségben foglalkoznak a hagyományápolás e formáival. 

A területi bemutatókat, válogatókat a tervek szerint 2022. január végén és februárban tartják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában