Élő hittel, fénylő hagyománnyal ünnepelnek a csángók

Hosszú út van a moldvai csángó asszonyok mögött, bár mi sem látszik ebből, ahogy csillogó tekintettel és mosollyal hajtják magukra felöltőiket a fehérvári öltöző fehér falai között. A Szent István Hitoktatási Központ és Művelődési Házba már szinte hazajárnak minden decemberben – Pusztinából, a Keleti-Kárpátokon túlról érkeztek, ahol egy háromszáz évvel ezelőtti ízes, archaikus életformát és nyelvezetet őriznek a magyarok.

Nyisztor Ilona népdalénekes és hagyományőrző asszonycsoportja a 21. század rideg világában is élő hagyományokat és istenhitet képvisel. Nem csak csodásan gazdag hímzésű szoknyáik és blúzaik, mintás fejkendőik által, de mozdulataik, nevetésük és meséik is a nemzeti múlt örökségét idézik. Lajos Katalin, Tamás Magdolna, Mátyás Mónika, Szőcs Katalin, Csobán Magdolna és Nyisztor Ilona „mitűten kinyillott a szemük”, oly régóta ismerik egymást. Pusztinában nőttek fel mindannyian, az iskolában találkoztak először. 

– Mikor gyerekek voltunk, akkor találkoztunk előbb. Fellépéseken ismerkedtünk meg – mondja Ilona, de közben látom, hogy van köztük egy fiatalabb hölgy is, akinek idősebb társai segédkeznek az öltözködésben. Egyikük a karincát adja, másikuk a színes gyöngysort hajlítja a nyakára, s a végén a felkötött kendőt igazgatják simára tenyerükkel az asszonyok. – Hát ő is falusink, Mátyás Mónika, magyartanár néni ott a faluba’. Fiatalabb generáció, vannak még fiatalok is a faluban, akik szoktak jönni énekelni velünk – mondja Ilona s hozzáteszi: – Ami jó még nálunk, a faluba, hála a jó Istennek! Mindenki szereti a hagyományt.

És közben lenyűgöz a gazdagon hímzett népviselet, ami közelebbről szemügyre véve mutatja meg a nehéz és szorgalmas kézimunka eredményét. Lakodalomban és egyéb nagy ünnepeken hordják a népviseletet a moldvai csángók. A fiatalok is. Ilyen például a barandzsik kendő, amelyik, csak miután férjhez mennek, kerülhet rájuk: – Háromszor, ha kihirdetik a templomban, hogy összeházasodnak, na azután viselhetik csak – teszi hozzá Ilona. 

– A szép koszorút, a csírt is ekkor öltik magukra – hisz erre vágy minden lány! Hogy szép öltözékben legyen, amikor kihirdetik háromszor a templomban – így mondja Ilona. A házasságkötés szent és sérthetetlen: – A lány ilyenkor szépen felöltözék a csírba, mert azt csak egyszer lehet felvenni egy életben. Akkor örvendek, mert látom, hogy a gyermekeink és unokáink is szeretik a viseletet.

Ez az igazi élő hagyomány, amely a legkisebbek számára is a hétköznapok része. Emellett a magyaroktatás részeként is tanítják az énekeket, táncokat, s ekkor is kell a viselet. Erre már idejekorán készülnek az anyukák – s pusztinai mintával készítik maguk a felöltőket. Ez főleg két szín ötvözéséből áll, ez pedig a „fekete és a veres”, mondja Ilona. A karinca – azaz a szoknya köré tekert kötény – házimunka, szőve van, gyapjúból. Ingjük is házi szőttes vászon, erre kerülnek a hímzések. Persze náluk is élnek különböző változatok, az újabbakban több és harsányabb színvilág fedezhető fel. Szembeszökőbb színek, pillangók, cifrább megjelenés jellemzi. De a régi változat is igazán különleges: sok a gyöngy a nyakon, ez jellegzetes viseletük a csángó asszonyoknak. A fejkendő leginkább hangulati és ízlésbéli kérdés az asszonyoknál, tudom meg: – Ki mit szeret, mikor pirosat, mikor zöldet teszünk, mikor fehért, attól függően… – teszi hozzá Ilona. Az idősek számára mindennapos viselet, a fiatalok csak „ókor-ókor” hordják, ünnepnapokon, „amikor kendőt kell rakni”.

Innen hazamennek a csángó hölgyek, készülnek a karácsonyra: sok-sok énekkel, még több imával. Mély vallásosságban élnek ugyanis, együtt az Istennel, minden pillanatban. Így most is, mint minden nagy út elején, rózsafüzérrel imádkoztak hazafelé, a Miatyánk és az Üdvözlégy Mária morzsolódik nyelvük alatt, ahogy a gyöngy az ujjaik között. –Karácsonykor a reggel hat órai misén mindig teli templom van – mondja már most nagy várakozással a csángó népdal­énekes. Saját dalaik is vannak, ezek mindig előkerülnek szent­este, ilyen a Kelj fel keresztény lélek, az Elindul a József, a Csordapásztorok vagy a Könyörülj méltóságval és a Betlehemnek városában… 

Sajátos szokások is élnek Moldvában: karácsony estéjén a gyerekek házról házra járnak ma is, ablak alatt énekelik a karácsonyi énekeket, köszöntéseket. – Ez annyira szép, hogy mikor kezd szürkönyödni bé, ha kiász kinn, az egész falu zeng a karácsonyi énekekvel. Mintha a menyországban lennénk! Különyösen szép! – mondja Ilona, s látszik, „erőst” hazagondolt, tele várakozással.