Fehérvárra, mert ide érdemes - Vakler Lajossal új kötete kapcsán beszélgettünk

Ahogy most először belelapoztam az új könyvbe, azt láttam, hogy színházi interjúk dominálják.

– A Vörösmarty Színháznak szinte valamennyi művésze benne van, a művészeti vezetés is, de vannak a Szabad Színház tagjainak sorából is. Arról volt szó, hogy írok egy könyvet 2019-ben az Alba Regia Táncegyüttes 70. évfordulójára. Az el is készült, de nem került kiadásra. Abból kivettem az Aranygyöngyös és Aranysarkantyús táncosokat, plusz azokat a zenekarokat, akik folyamatosan kísérték őket. Egykori nagy táncosok Gazdag Bélától Gálber Attilán át Hanh-Kakas Öcsiig, mindenki benne van. A lányok is: Laczkó Krisztáék, Tombor Bea, Tombor Timi. Ezen felül pedig, ugye koronavírus-járvány volt… Müller Cecília azért került be, mert ő kapta a Szent István-díjat, Gervain Judit pedig azért, mert nagyon fontos külföldi orvosi szaklapokba írt tanulmányokat a Covidról.

Lehetett volna ez három kötet is.

– Nem, én azt gondoltam, tekintve, hogy az idén összesen három könyvem jelent meg – korábban Vili bácsi életrajzi regénye [Demeter Vilmos: Visszaemlékezéseim; Vakler Lajos szerkesztette] és a sportkönyv [Fehérvár Sportkönyve] –, nem akartam elnagyolni, és nem akartam áttenni, mert azért aktualitásokat fogalmaztunk meg minden egyes beszélgetésben.

Melyek azok a fehérvári, Vörösmarty színházas előadások, műfajok, amelyek mint nézőt megragadnak?

– Számomra kulcskérdés, hogy a jelen is legyen meg, Háy Jánosék korosztálya. Én azt mondom, hogy nélkülük ma színházművészet nem létezik. Ez vonatkozik a rendezési koncepciókra is. Korántsem mindegy, hogy kik rendeznek itt, és azért, ha megnézzük, a fiatal rendezőkorosztály krémje is eljött ide, akik remekül kiegészítették Hargitai Ivánt, Bagó Bercit, Horváth Csabát. Másrészt pedig most van egy olyan vonulat, hogy számít a színház a rendezés iránt érdeklődő fiatalokra is. Kerkay Rita már rendezett, és például itt van előttünk az Antigoné Nagy Petivel, ami egy csoda dolog.

A televíziós változathoz képest mennyivel másak a leírt interjúk?

– Hellyel-közzel rövidebbek. A szerkesztett változatnak előnye, de ugyanakkor hátránya is, hogy egy kicsit más. Korántsem mindegy, hogy kivel beszélgetünk. Nyilván más Gáspár Sándorral beszélgetni, mint például Kovács Tamással vagy éppen Ladányi Julcsival, aki a pályája elején jár, rendkívüli tehetség, de nyilvánvaló, vele elsősorban nem a múltat feszegettük. Gáspár Sándornál, Hargitai Ivánnál, Bagó Bercinél nagyon fontos a múlt, az az út, amit megtettek mindeddig. Julcsiéknál ez az út rövidebb, ugyanakkor van jövőképük. Én azt akarom az olvasók elé tárni, hogy ezek az emberek, akiket ők csak a színházból ismernek, igenis gondolkodnak másról is, gondolkodnak családról, vannak szomorúságaik, nyilvánvalóan örömeik, sikereik és kudarcaik is.

Hogyan látod, a nem Fehérváron élő színművészek, társulati tagok mennyire vannak jelen a helyi kulturális életben?

– A Vörösmarty Társaság, illetve a Szabad Színház művészein kívül egyre kevesebbjükkel találkozunk. A Vörösmarty Társaság azért tud népszerű lenni, mert közvetlen. Oda be lehet ülni, kontaktusok alakulnak ki, barátságok szövődnek. Ráadásul azért járnak szívesen ide a pestiek is. A könyvemben benne van Vári Fábián László és Iancu Laura is, aki egy erdélyi szerző, fantasztikus személyiség, ő is jön Fehérvárra, mert ide érdemes. Érdemes a Csoóri Sándor Társaság és a Vörösmarty Társaság okán. A Vörösmarty Színháznak remek, zseniális előadásai vannak. Viszont hiányolják a nézők, én nagyon is jól tudom, a találkozásokat a színészekkel. Nincsenek események, alkalmak. Én szorgalmaznám, hogy rendezzenek nyílt napokat. Biztos, hogy tervben is volt, Szikora János igazgatói pályázatát ismerem betéve, de hát ugye korántsem mindegy, hogy két éve pandémia van.