A bicskei Kultúrkúriában a busójárás kellékeiből nyílt kiállítás

Legalább felületesen, de szinte mindenki ismeri a Mohácsi, s annak környéki falvak farsangi látványos népszokását, a busójárást. A magyarországi katolikus horvátok, a sokacok művelték évszázadok át ezt a maszkos, télűző és termékenységvarázsló népi játékot. A derék keresztények, csakúgy, mint Dél-Európában sok helyütt vad tobzódással, a szigorú erkölcsöket is sutba dobva, pogány elemekkel vegyítve engedték el magukat néhány napra a húsvéti nagyböjt előtt. A bicskei Kultúrkúriába kétszáz kilométerről, Mohácsról hozta el az értékes kiállítást két nagyon is szakavatott férfiú, Vikár Csaba „busónagykövet” és Jaksics György Gyula. Utóbbi anyanyelve is horvát, népi iparművész, fafaragó, asztalos, számos busóálarcot faragott, s a hozzájuk tartozó kereplőt és vízhordó-fát készítette-készíti. Mindketten élvezetesen meséltek, szívbéli küldetésük a mohácsi busójárás őrzése, tovább éltetése, a minél eredetibb, giccsmentes tárgyi világának fenntartása, a fiataloknak történő tovább adása.

A hagyományról végtelen hosszúságban írhatnánk, sose lenne unalmas, de mind a rendkívül gazdag magyar néprajzi irodalom bőven szól róla, s ennek nyomán az interneten is megtalálhatjuk a legrészletesebb leírását e népszokásnak. Kézbe venni, közelről megszemlélni ezeket a busó festett faálarcokat azonban különleges élmény. A famaszkot állati szarvval, többnyire különféle kosokéival „fejelik meg”, s állatbőrből, leginkább szintén a vastag gyapjas birkáéval varrják-erősítik össze. Manapság állati vérrel festik sötétre a rémületes ábrázatú maszkot, régen mással, inkább megették a vért – oszlat el néhány félreértelmezett legendát Vikár Csaba. A felismerhetetlenség volt a cél, hogy ne tudják számon kérni a farsang múltával senkin sem a gyakran pikáns, vérforraló érintéseket, ijesztgetést. Az sem igazolt, hogy a törököket kívánták így rémisztgetni a sokacok, egyszerűen a farsang terméke lett e kétségtelenül különleges mulatság. Kedves Fejér megyénkben a mohai tikverőzés hasonlatos e szokáshoz, ami a kormozást, tyúkok (tikok) hajkurászását, lányok-legények kevésbé illendő csipkelődését, nemi incselkedését foglalta magában.

Poklade - átváltozás, így is nevezik a busójárást, amit az UNESCO a világörökség kulturális örökségeként jegyez. Tény: Mohács városa és elkötelezett lokálpatrióták, s a hivatalos magyar néprajzi körök karolták fel e népszokás tudatos őrzését, ezért nem veszett a múlt homályába, mint oly sok más szép hagyományunk. A buzogány összerakható, szétszedhető, s persze verekedtek, védekeztek vele hajdan, a fakereplő hangjával pedig a gonosz szellemeket űzik el. A vízhordó fára a fekete korsót akasztották fel a lányok, asszonyok, mára ez is farsangi kellékké, illetve festett formájában pár évtizeddel ezelőttig még létező jegyajándékká emelkedett. Idén Mohácson február 24-március 1. között rengeteg esemény lesz, mintegy 1300 beöltözött busó, 4-500 szépbusó (nők), s 300 egyéb maskarás várja a látogatókat. Magyar, horvát, német, roma nemzetiségűek olvadtak egy néppé az évszázadok alatt, s űzik közösen a sokacok vigalmát a turisták, s a maguk örömére. Bálint Istvánné bicskei polgármester próbaképpen magára öltött egy szőrmés busóálarcot a busó-nagykövetek segítségével.