Történelmi időutazás a 16. századba – Magony Imre kötetét mutatta be Váczi Márk

Váczi Márk történész, néprajzkutató a szabadbattyáni Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtárban tartott előadásán a 16. századba kalauzolta a résztvevőket, hogy bemutassa Magony Imre író, a Vörösmarty Mihály Könyvtár munkatársa 20 éve megjelent regényének történelmi hátterét. 

A Fehérvár elesett… című, Kass János Kossuth-díjas művész illusztrációival díszített történelmi regény 2001-ben jelent meg először, majd ezt követően újra, 2014-ben az 1543 Varkocs című élet- és korrajzzal kiegészítve vehette kezébe az olvasóközönség. E kötetek adták az alapját az előadásnak, amelyen vendégként részt vett a szerző is.

Váczi Márk az előzmények ismertetésével kezdte mondanivalóját. Emlékeztetett arra, hogy az általában helytelenül töröknek nevezett, valójában számos népet magukban foglaló oszmán hadak Luxemburgi Zsigmond idején jelentek meg először az ország területén. A szerb erők vezette keresztény szövetségesek az 1389. június 15-ei rigómezei csatában győzelmet arattak az Oszmán Birodalom hadai felett. Az 1444. november 10-ei várnai csata az I. Ulászló és Hunyadi János vezette keresztény hadsereg vereségével zárult, az uralkodó a harctéren vesztette életét. A kormányzóvá emelt Hunyadi ugyan 1456-ban Nándorfehérvárnál sikeresen visszaverte a törököket, ezzel terjeszkedésük közel hét évtizedre megtorpant, de a pestisjárvány őt is legyűrte. A mai Belgrád végül 1521-ben elesett, majd az 1526. augusztus 29-ei mohácsi vereség megpecsételte a Magyar Királyság sorsát. 

1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján Szulejmán szultán csellel bevette Budát, amely 145 évig állt oszmán uralom alatt. Két évvel később már azt a Fehérvárt fenyegették, melynek helyőrségparancsnoka a nemesi származású sziléziai Varkocs György volt. A kapitány 1543 tavaszán tárgyalásokat kezdett a szomszédos nagybirtokos Podmaniczky Jánossal, Palota urával, segítségül hívva őt a török elleni küzdelemben. 

A török fő erők július 15-én már elérték a város környékét: Fövenynél, a Sóstónál és Pátkánál táboroztak. Szulejmán szultán háromnapi távolságra volt Fehérvártól. Varkocs szorult helyzetében sorra küldte leveleit az illetékeseknek, a vár felmentésére induló seregek azonban nem vállalkoztak a kockázatos útra, és idő előtt visszafordultak. A török fősereg végül Buda felé vette az irányt, és csak Esztergom augusztus 9-ei eleste után indultak meg Fehérvár elfoglalására. 

Az előhadak augusztus 20-án érkeztek meg Mór és Csákvár felől, a város keleti határára. Augusztus 21-én a Sóstó mellett állították fel Szulejmán sátrát, s a hadak az elkövetkező napokban négy oldalról körülvették a várat. Az ostrom augusztus 29-én indult meg. Ingovány és Sziget külvárosok szeptember 2-án elestek. A Budai külvárosba és az erődítménybe szorult magyarok kimerültsége miatt a polgárok, élükön Szegesi Tamás városbíróval, a megadás mellett döntöttek. Varkocsék utolsó csepp vérükig küzdöttek a megszállók ellen… A város végül 1688. május 19-én szabadult fel a török uralom alól.

Már 1896-ban felvetődött Havranek József akkori polgármester részéről, hogy a hős várkapitánynak emléket kellene állítani. Halálának helyétől nem messze, 1938. május 19-én, a város török alóli felszabadulásának 250. évfordulóján avatták fel egész alakos bronzszobrát, Erdei Dezső alkotását.

Amint egyebek között elhangzott: Magony Imre az események megörökítése mellett történelemelméleti és erkölcsi kérdéseket tesz föl regényében és történelmi szaktanulmányában, miközben megörökíti Varkocs György várkapitány és Szegesi Tamás városbíró alakját. 

Arra keres választ, hogy milyen szerepe van az egyén döntéseinek a történelem alakulásában. Van-e szerepe a véletlenek alakította rossz sorsnak, vagy csakis a történelmi determinációk határozzák meg a múltat? Milyen szerepe volt a hódoltság korában a török és a német érdekeknek? Van-e, lehet-e szerepe a históriában a gyávaságnak és a hősi helytállásnak? És mikor, milyen befolyása van az önérdeknek és a közjó szolgálatának? 

A szerző leírja a koronázó város 16 napos ostromát, portrékat rajzol az események főbb szereplőiről. A tanulmányt számos forrásszemelvény és kép teszi szemléletessé. A Függelékben kaptak helyet a történet szereplőinek rövid életrajzi cikkei; valamint szómagyarázat és jegyzetapparátus teszi teljessé az értekezést. 

A dupla kötet a magyar történelem és az ősi főváros múltjának nem éppen dicsőséges epizódját dolgozza föl kétféle – szépirodalmi, illetve tudományos – módszerrel, és mint ilyen, egyedülálló a magyar múlt irodalmában – olvashatjuk a kiadói közlésben.