Rendhagyó magyarórát tartottak a Lánczos Gimnáziumban

A Pécsi Tudományegyetemen oktató Milbacher Róbert irodalomtörténész elsősorban nem „szobordöntögetésre” vállalkozott azzal, hogy Legendahántás című friss könyvében megírta a 19. századi magyar irodalom legismertebb személyiségeihez fűződő legendák eredetét, eloszlatva a tévhiteket. Inkább körül akarta járni a számára is érdekes, közöttünk keringő történeteket, megvizsgálva azok valóságalapját. Ír például arról, hogy Petőfi Sándor tényleg elszavalta-e a „Nemzeti dal”-t 1848. március 15-én, részletezi Arany János és Petőfi barátságát, de Jókai Mór és Laborfalvi Róza megismerkedését is körüljárja. Csupa érdekes, színes, az irodalmat vonzóbbá tevő történet mögé enged tehát belátni, új megvilágításba helyezve azokat. 

A szépirodalmat is író szerző nemrég a Lánczos Kornél Gimnázium vendége volt a Szépírók Társaságával közös Be(P)Art című projekt újabb alkalmán.
Milbachert ezúttal főleg Schneider Beáta magyartanár kérdezte, először is arról: hogyan „működik” egy „rendes” irodalomtörténész? Vendége válaszként elmondta, hogy ő inkább ötletek után megy, nem állandóan egy témában kutat, bár alapvetően a 19. századi magyar irodalommal foglalkozik. Igyekszik könnyeden, a mai olvasó számára élvezetes stílusban fogalmazni, ám arra ügyel, hogy kerülje a bulvárt, ezért mindig alaposan utánanéz a tényeknek, eredeti forrásokat felkutatva. Arany Jánosról könyvet is írt, hiszen ő az egyik legendás 19. századi költőnk, a másik pedig Petőfi Sándor. Tulajdonképpen a mai napig is az ahhoz az időszakhoz fűződő közösségtudatban élünk, az alapján viszonyulunk a világhoz, azt a nyelvet beszéljük, ami ott és akkor kialakult – fogalmazott Milbacher, aki részletesen beszélt Arany és Petőfi barátságáról, amelyet némiképp aránytalannak nevezett. Hiszen Petőfinek akkoriban olyan imázsa volt, mint ma egy rocksztárnak, Arany ezzel szemben egy atyáskodó figura volt, aki Petőfivel szemben is ezt a hangnemet ütötte meg. 

Petőfi Sándor a 19. századi irodalmi élet meghatározó alakja volt, hiszen ez a vékony, izgága, minden végzettség nélküli, szlovák származású fiatalember szinte mindent átalakított a korabeli Magyarországon. A szűk elit rétegnek szóló irodalmiságot kiterjesztette, az egyszerűbb emberek számára is elérhetővé tette. Mindemellett szép eszmei mondanivalót közvetített és közvetít a mai napig – mesélt a szerző, akitől a rendhagyó óra után azt kérdeztem: lehet-e még nálunk Petőfihez hasonló jelentőségű figura? 

Milbacher úgy látja, ilyen már nem lesz, hiszen az irodalomnak nincsen olyan összetartó funkciója. Petőfi a költészetével az akkori nemzetfogalmat szélesítette ki, amely korábban a nemességé volt. A 19. században az irodalom képviselte az összetartozást, ma pedig ez már nem jellemző. Szűkebb területen jelenik meg, inkább szórakoztató jellegű, miközben az irodalom ennél sokkal több. Időlegesen persze kialakulhat nagyobb médiafigyelem egy-egy szerző körül, akár közéleti kérdés miatt, de ez nem tartós. 

Petőfi és Arany barátságáról kifejtette még: az ellentétekre épült, ezekben egészítették ki egymást remekül. Petőfi például extrovertált, Arany introvertált volt, és tulajdonképpen ezekből az ellentétes pólusokból alakult ki a magyar nemzeti karakter. 

Petőfiről megjegyezte: tudatosan gyártotta magáról a legendákat, építette fel az imázsát, amelybe a Szendrey Júliával való házasság is beletartozott. 
Arról is szót ejtettünk még, hogy a 20. században volt-e az Arany-Petőfihez hasonló legendás irodalmi barátság? József Attila és Illyés Gyula kettőse merült fel, amelynek szintén van szakirodalma, ám ez a barátság kevésbé került be a köztudatba. Ennek egyik oka talán József Attila erős, mindent elhomályosító kultusza, illetve az lehet, hogy ez a korszak még viszonylag közeli, érzékeny téma. Ráadásul Illyés bűnbakként is felmerült JA halálával kapcsolatban, hiszen az után nem sokkal feleségül vette egykori szerelmét, Kozmutza Flórát.