Online mesemondó verseny

2022.03.01. 20:00

Tehetségekből nem volt hiány: a mesék vitték a prímet Gyúrón

A tavalyi év nagy sikere után, ismételten megszervezésre került a Gyúró Község Önkormányzata jóvoltából a II. Főnix online mesemondó verseny, amelyet a magyar kultúra napja ihletett. A tehetségekből az idei megmérettetésen sem volt hiány, így a zsűrinek bizony nem volt könnyű dolga a helyezések eldöntésénél.

Kecskés Zoltán

Kovács Dominik és Kovács Benett, a verseny első és második helyezettje

Forrás: Kecskés Zoltán / Fejér Megyei Hírlap

Ahogy azt a szervezőktől megtudtuk, tavaly a pandémiás helyzetben sem szerették volna ünneplés nélkül hagyni ezt a jeles napot, így jött az ötlet, hogy a meséken, mesélőkön keresztül mutatják meg kultúránk sokszínűségét.

– Minden résztvevő – mesélő, zsűri és hallgatóág – számára biztonságos online tér adta lehetőséget kihasználva, arra hívtunk fel kicsiket és nagyokat, hogy szívüknek kedves, szabadon választott mese elmondását rögzítsék maximum 5 perc terjedelemben. A meséket helyi pedagógusokból álló 3 fős zsűri értékelte szakmailag, illetve egy versenyző közönségdíjban részesült. A felvételek felkerültek az esemény közösségi oldalára, ott nyílt lehetőség közönségszavazásra is – mesélte Hársfalvi Mária a Gyúrói Faluház és Könyvtár vezetője, a verseny szervezője.

Tavaly négy kategóriában (óvodás, alsós, felsős és felnőtt) díjazták az indulókat. Akkor nem is remélték, hogy országos érdeklődést vált ki a kezdeményezésük. Idén pedig kimondottan a a helyi, illetve környékbeli lakosságot szerették volna megmozgatni, így a jelentkezők körét a Martonvásári járásra szűkítették. Ennek okán 2022-ben alsósok körében hirdettek eredményt, akik lelkesen és nagy átéléssel adták elő produkciójukat.

A II. Főnix online mesemondó versenyt a zsűri döntése alapján Kovács Dominik nyerte, Karinthy Ferenc Adagolás című művével. A humoros, könnyed hangulatú költemény egy olyan gyerekről szól, aki nem mondja meg otthon azt, hogy intőt kapott az iskolában. Taktikusan és részleteiben adja elő az igazságot a szüleinek. A képzeletbeli dobogó második fokára Kovács Benett állhatott (Kunos Ignác: Egy aranyos történet, ami Naszredin hodzsával gyerekkorában esett meg), míg a harmadik helyen Pleszkó Fanni (Tél, Cigány népmese) végzett, aki a közönség díját is magáénak tudhatja. A jól felkészült versenyzők oklevelet, könyvjutalmat és egy kis édességet kaptak munkájukért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában